22.fejezet - Minden a régi

Sziasztoook! Majd' kicsattanok az örömtől. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett az előző rész. Igaz, kevesebben írtatok, mint előzőleg, de a kommentek hosszúsága kárpótolt. Imádlak titeket! Sokan megjegyeztétek, hogy túlzás volt Emily kirohanása a pizzériában. Ha visszanézitek az első kommentre írt válaszomat, akkor remélhetőleg kicsit jobban megértik azok is, akik eddig esetleg nem olvasták. Nos, azt hiszem mindent elmondtam. Arra remélem nem kell felhívnom a figyelmeteket, hogy ehhez a részhez is várom azokat a hosszú kommenteket, amikben bőven kifejtitek, mi tetszett és mi nem. Ja, és ezt a gif-et imádom. Jó olvasást!:D

Harry*

Ez a vita nagyon nem jött jól. Még mindig meg tudok lepődni, hogy vagyok képes így elszúrni a dolgokat.
Azt reméltem, hogy Emily eljön majd az arénához másnap és meg tudjuk beszélni a dolgokat, de nem ez történt, ami persze egyáltalán nem okozott meglepetést számomra. Niall elmesélte, hogy találkozott vele az edzőteremben, de hajthatatlan. Értékelem Niall igyekezetét és nagyon hálás vagyok neki mindenért, de ezt nekem kell megoldanom, hisz én szúrtam el. Remélem helyre tudom még hozni.
Vettem a bátorságot és eljöttem a meccsre, miután Kevin tudatta velem a helyszínt és a pontos időpontot. Biztos vagyok benne, hogy nyerni fog, hisz tudom, mennyit készült rá. Akaratos és kitartó, szóval csak figyelnie kell és könnyűszerrel nyerhet.

A meccs végkimenetele sajnos a bírók meglátása szerint nem az, amire mi számítottunk. Emily elveszítette a mérkőzést. Próbálta nem mutatni, de rögtön azután, hogy gratulált az ellenfélnek, dühösen levonult. Kevin elindult volna utána, de megállítottam.
-Majd én beszélek vele. - mondtam határozottan
Előreengedett, én pedig az öltöző ajtaja előtt nagyot sóhajtottam. Lövésem sem volt arról, mit kellene mondanom. A kopogás után beinvitált, én pedig beléptem.
-Hol van Kevin? - támadt le
-Én jöttem helyette.
-De nem te vagy az edzőm, úgyhogy menj ki. - mondta szikrákat szóró pillantással
Miközben összepakolta a cuccait, rám sem nézett. Leültem a padra, hogy legalább én láthassam az arcát, ha már nem hajlandó rám nézni. 
-Sajnálom. - böktem ki végül - Nem akartalak megbántani akkor este, csak szerettem volna kicsit közelebb kerülni hozzád.
-Hagyjuk ezt, oké? Nincs most ehhez kedvem. - mondta dühösen
-De szeretném megbeszélni. Eszembe sem jutott, hogy mi randizunk, vagy, hogy megvegyem a barátságod. 
-Harry, békén hagynál, csak egy percre? - fordult felém
-Nem, addig nem mozdulok mellőled, míg nem tisztázzuk a történteket.
-Azt akarod megbeszélni, hogy megpróbáltál a pénzeddel befolyásolni? Hogy azt hitted én is azok közé a cafkák közé tartozom, akik a pénzedre utaznak? Nem, ezen nincs mit megbeszélni.
-Nem, Emily, épp ez az. Te nem azok közé tartozol, akikkel eddig volt dolgom, ezért is szeretnélek annyira megismerni.
-Menj ki. - mondta remegő hangon, majd nagyot nyelt
-Nem. - mondtam eltökélten - Mi a baj?
Szemei könnybe lábadtak, a levegőt szaporábban vette. 
-Semmi. Harry, menj ki, kérlek.
-Nem, nem hagylak egyedül.
A padra roskadt, arcát tenyerébe temetve. Csak szótlanul ült, én pedig nem tudtam mit kellene tennem, vagy mondanom. Csak a hátára emeltem kezem és simogattam.
-Ne csináld ezt, kérlek. - csúszott odébb - Menj el.
-Nem, nem hagylak itt, már mondtam.
-Harry, az Isten szerelmére! Könyörgöm, hagyj most egyedül.
Nem akartam. Nem láttam jónak őt egyedül ott hagyni. Végül felálltam, majd kisétáltam, viszont nem mentem el. Csak leültem az ajtó elé, majd háttal neki dőltem. Ezután fülemet Emily szabálytalan levegővétele ütötte meg. Biztos voltam benne, hogy sír. Bármennyire is szerettem volna bemenni és megvigasztalni, nem tehettem. Egyedül akart lenni és nem szeretném még jobban magamra haragítani. Érdekel, hogy mitől borult ki ennyire és miért nem sírt előttem. Kétlem, hogy az elveszített meccstől lenne ilyen kedve. Ha tehetném csak besétálnék és megölelném. Addig el sem engedném, míg meg nem nyugodna. De elcsesztem, szóval ennek is lőttek.
-Mit csinálsz? - lépett mellém összeráncolt szemöldökkel Kevin
-Shh. - emeltem mutató ujjam ajkaim elé
Kezeit védekező állásba helyezte, majd bekopogott. Szólni akartam neki, hogy ne menjen be, hisz Emily előttem sem akart sírni, de már késő volt. 
-Ki az? - szólt ki remegő hangon
-Kevin. - válaszolt gondolkozás nélkül
Csak távolabb csúsztam, hogy ajtót tudjon nyitni neki, amit meg is tett, de egy pillanatra sem mozdultam a közelből.

Thea* 

Szörnyen éreztem magam a meccs után. Nem az zavart, hogy veszítettem, megesik mindenkivel. Mégis elsírtam magam. Úgy éreztem, hogy ezzel kudarcot vallottam apa előtt. Soha ne akarjátok ezt érezni.
Csak egy kis egyedüllétre és nyugalomra vágytam, Harry ezt viszont nem akarta megérteni. Nem tudom, hogy veszíthettem. Úgy éreztem bele adtam minden erőm. Valószínűleg a koncentrálásommal volt baj. Végig azon törtem magam, Harry miért jött és honnan tudta, hol és mikor lesz a meccs. Én csak annyit mondtam neki, hogy szerdán. Hogy lehettem ennyire hülye? Azt hittem, nem lesz nagy baj, ha néha velük lógok, de ennek most már tényleg véget kell vetnem. Azt bánom a legjobban, hogy ahhoz, hogy ezt észre vegyem, el kellett veszítenem egy mérkőzést. Nem volt tétje, de akkor is fontos volt.
Dühöngésem és sírásom kopogás zavarta meg. 
-Ki az? - szóltam ki néhány mély levegővétel után
-Kevin.
Csak felálltam, letöröltem a könnyeim és az ajtóhoz sétáltam. Próbáltam nyugodtnak tűnni, nem tudom mennyire sikerült.
Ajtót nyitottam, majd visszaültem a padra.
-Ne legyél ennyire letörve. - próbált vigasztalni - Tét nélküli meccs volt, legközelebb ügyesebb leszel.
-Többet kellett volna edzenem. - sóhajtoztam - Ha nem gond, most haza megyek. 
-Menj nyugodtan, ha gondolod halaszthatsz holnap, pihenj kicsit. Majd bepótolod. - mondta megértően
-Még átgondolom, és köszönöm. - hálálkodtam
Összepakoltam a maradék cuccom, míg Kevin kisétált. Vállra vettem a táskát és kiléptem. Harry ott állt velem szemben bűnbánó tekintettel. Miért jött vissza? Nem volna egyszerűbb ott is maradnia, ha már elment? Csak szemet forgattam, majd kikerültem. A csuklóm után kapott és visszahúzott, mint akkor este. A különbség annyi volt, hogy ezúttal a mellkasának ütköztem. Lenézett rám, én pedig azonnal hátra léptem egyet.
-Mit akarsz? - kérdeztem dühösen - Felejts már el!
-Nem futhatsz el a problémák elől. Egyszer úgy is meg kell beszélnünk.
-Harry, utoljára mondom, hogy hagyj engem békén.
Kirántottam kezem szorításából, majd hátat fordítottam neki és elsétáltam. Nem hiszem el, hogy nem képes felfogni. Kezd már nagyon elegem lenni belőle. 
Pedig már tényleg kezdtem azt hinni, hogy normálisan viselkedett az utóbbi időben, de úgy tűnik csak színlelte. Nem tudom, hogy miért éri meg neki az erőfeszítés, hisz nem tudja, hogy nem akarok tőle semmit. 
Miután haza értem, már kicsit nyugodtabb állapotban vetettem magam egy kiadós zuhany alá. Aztán csak felöltöztem, és egy doboz jégkrém társaságában a TV elé ültem. Megakadtam egy filmnél, ami most kezdődhetett, hisz még futott az elején a szereplőgárda. Mivel nem volt más, ledobtam magam mellé a távirányítót és neki láttam a jégkrémnek. Fintorogva néztem a filmet, mivel elég gagyi volt.
A nő valami titkos ügynök volt és beleszeretett a pasiba, akit le kellett volna buktatnia. 
Miközben próbáltam magam túltenni ezen a katasztrófán, kopogtak.
-Menj el! - kiáltottam
Volt egy olyan érzésem, hogy Harry áll az ajtó mögött, de, ha nem így lett volna, akkor is elküldöm az illetőt. Nincs kedvem senkihez. Még jó, hogy becsuktam az ajtót.
Mivel ezután már semmi jelét nem hallottam, hogy itt lenne, megnyugodtam és folytattam a film kritizálását magamban.
A színészek is elég gyengék voltak, gőzöm sincs honnan szedhették őket. Habár, ma már mindenkiből lehet sztár.
Ahogy elemezgettem a sztorit, fülemet tompa puffanás ütötte meg. Értetlenkedő arckifejezéssel indultam el a hang irányába. Először a saját szobámba nyitottam be, mert nem voltam biztos benne honnan hallottam a hangot. Mivel ott nem volt nyoma semminek, átsétáltam a vendégszobához. Ahogy kezem a kilincsre helyeztem, kinyílt az ajtó. Dühöt és meglepődöttséget éreztem, ahogy megpillantottam Harryt.
-Te mégis mi a jó büdös francot keresel itt? - vontam kérdőre
-Emily, beszélnünk kell.
-Nem, nem kell. Amikor azt mondtam, hogy menj el, nem arra céloztam, hogy mássz fel az ereszcsatornán. 
-Tudom, ne haragudj, de tényleg meg akarom beszélni azt, ami történt.
-Én viszont nem. - mondtam dühösen - Szóval vagy úgy távozol, ahogy jöttél, vagy nyugodtan lesétálsz és kimész a bejárati ajtón, ahogy minden normális ember.
-Csak egy okot mondj, amiért nem akarod tisztázni a történteket. - mondta ellent nem tűrő hangon
-Először is, nem tartozom neked magyarázattal. Másodszor pedig, ha ettől nyugodtabban fogsz aludni, azért szeretném, ha békén hagynál, mert a karrierem rovására megy. Mondtam, hogy nem akarok barátokat, míg be nem indul a karrierem, de persze az okos és bölcs Harry Styles-nak bele kellett avatkoznia. - keltem ki magamból
-Sajnálom, hogy megszeretnélek ismerni és segíteni akarok.
-Segíteni? - hitetlenkedtem - Mégis miben? Hogy befuccsoljon a karrierem, ami még el sem kezdődött?
-Segíteni szeretnék, hogy végre ne az a nő legyél, aki egyedül fog meghalni, barátok és szerelem nélkül.
-Inkább élnék egyedül életem végéig, mint veled. Most pedig menj el.
-Nem, nem veszekedhetünk örökké. - mondta határozottan
-Erre az a megoldás, hogy elmész és nem keresel többé. Szóval menj el és még csak vissza se nézz. - mutattam az ajtó felé
-Emily, könyörgöm. - lépett felém - Erre nem az a megoldás, hogy nem emlegetjük többé. Leülünk és felnőttek módjára megbeszéljük, hogy mi miért történt. Kérlek.
-Rendben, magyarázd meg, miért nem hagytad, hogy én fizessem a pizza felét. - fontam össze karjaim türelmetlenkedve
-Mert azt hittem végre kezdesz kicsit megnyílni nekem, de eszembe sem jutott, hogy a pénzemmel befolyásoljalak. Szeretnék a barátod lenni, akiben megbízol.
-Igaz, tényleg elkezdtem kicsit megnyílni neked, de itt ejtettem meg az első hibát, mert nem lett volna szabad. - mondta kicsit higgadtabban
-Mégis miért? Miért nem engedsz magadhoz közel senkit? - kérdezte felháborodva
-Már mondtam, hogy vannak dolgok, amikről senki sem tudhat. Ha ezt nem érted meg, ott az ajtó. - mutattam az imént említett tárgy felé
-Megértem és elfogadom, csak azt hittem, hogy végre barátok lehetünk. Nem értem min akadtál ki ennyire. Ha már itt tartunk, miért sírtál a meccs után?
-Honnan veszed, hogy sírtam?
-Nem akkor mentem vissza, amikor kijöttél. El sem mentem.
Csak dühösen fújtattam egyet és szemet forgattam. Harry elém sétált, kezeit a vállamra helyezve.
-Csak segíteni akarok. - nézett rám komolyan - Szeretném, ha bíznál bennem és közelebb engednél magadhoz.
-Te ezt nem érted. Nem tehetem.
-Mi akadályoz meg benne? Mi nem engedi, hogy barátaid legyenek? 
-Harry, csak hagyj békén, kérlek. - néztem rá kérőn
-Nem, nem foglak magadra hagyni. - mondta határozottan
-Miért akarsz ennyire közel kerülni hozzám? - kérdeztem kétségbeesetten
-Rég találkoztam olyan lánnyal, mint te. - mosolyodott el - Sőt, azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy még soha. 
-Ne folytasd. - állítottam le - Figyelj, nekem ez így nem fog menni.
Hátra léptem egyet, hogy kiszabaduljak karjai közül. Leültem az ágyra, ő pedig elém guggolt, kezeivel térdemen támasztva magát.
-Szeretnék barátokat, de arra kell törekednem, amiért ideköltöztem. A tegnapi meccsen is azért nem figyeltem, mert azon kattogtam, miért jöttél el. - sóhajtottam nagyot
-Hogy láthassalak. - mosolygott - Azért nem figyeltél, mert összevesztünk. Ha még akkor este megbeszéljük a dolgokat, akkor nem ezen aggódsz, hanem kedvesen intesz egyet és megnyered a meccset. Azzal pedig én is nyertem volna.
-Te? Mégis hogyan? - értetlenkedtem
-Ha nyersz, akkor láthatom azt az elbűvölő mosolyt az arcodon, amit a biliárdozásnál. 
-Hihetetlen, mennyire akaratos vagy. - forgattam a szemem - Mi lett volna, ha annyiban hagyod ezt az egészet és nem törődsz vele?
-De nem akartam, szóval ugyanott vagyunk, ahol a pizzázáskor. Mármint azelőtt, hogy lekiabáltál a pizzériában és az utcán is.
-Ebben ne legyél olyan biztos. - kötekedtem
-Miért? Imádni való vagyok. - játszotta a nagyképűt
Csak nevetve meglöktem a vállát, ő pedig elveszítette az egyensúlyát. Próbált a lábamba kapaszkodni, de nevetve leszedtem kezeit. Ő azonban megragadta tenyerem, majd magával húzott, így mindketten a földön landoltunk. 
-Gonosz vagy. - mondta rosszallóan
-Én? Ki rántott le a földre kit? - nevettem
Lemásztam Harryről, majd az ágy oldalának támaszkodva ültem vele szemben. Ő csak könyökeire tornázta magát, majd úgy fürkészte tekintetem mosolyogva. 
-Elmehetnél betörőnek, sikeres lennél. - nevettem
-Azt a hatalmas esést leszámítva. Bele akadt a lábam a párkányba. 
-Mert bamba vagy. - szívtam a vérét 

Harry akkor este elég sokáig maradt. Nem tudom jó ötlet volt-e ismét ugyanolyan közel engedni magamhoz, mint előtte, de majd kiderül. Remélem nem bánom meg. Jó néhányszor eljátszottam már a gondolattal, hogy beavatom őket a titkaimba, de nem bízok még bennünk eléggé. Harryvel pedig volt már néhány apróbb vitánk, és nem akarom, hogy ezek a titkok kiderüljenek. Mert ugyebár, mi garantálja, hogy egy dühös "barát" nem kotyogja ki? Nem kockáztathatok. Viszont azért sem hibáztathatom sem őt, sem a banda egyetlen tagját sem, amiért elveszítettem azt a mérkőzést. Figyelmetlen voltam, amit egy boxoló nem engedhet meg magának, főleg meccs közben. 
A kopogást követően az ajtóhoz siettem, kezemben a kulccsal. Kinyitottam, de csak Jeremy állt ott. 
-Egyedül? - lepődtem meg
Ekkor két oldalról előugrott a drága Harold, valamint a bajtársa, Niall és habspray-vel lefújtak.
-Köszönöm, srácok. - nevettem, miközben leszedtem a felsőmről a ráfújt adagot.