19.fejezet - Megbocsátás

HelloMindenki! Örülök, hogy ennyien írtatok az előző részhez, nagyon jól esett. Szívesen hoztam volna tegnap este ezt a fejezetet, de mint tudjátok, nem itthon töltöttem az éjszakát. Nagyon remélem, hogy ehhez a részhez is legalább ennyien kifejtitek majd a véleményeteket, hogy minél előbb olvashassátok a kövekezőt. Néhol lehet találtok majd apróbb elírásokat, de remélem annyira nem vészesek. Ezeket próbálom minél előbb korrigálni. Jó olvasást!:)

Thea*

-Szia. - köszönt kicsit idegesen Louis
-Szia. - üdvözöltem nem kis meglepődéssel 
Beinvitáltam, majd a nappaliba vezettem, Jeremyhez. Azt hittem csak kézen fogja, majd a lehető leghamarabb elsiet vele, de nem tette. Leguggolt elé, majd a kanapén támaszkodott két kezével.
-Mindjárt haza viszlek, csak előtte beszélek Emilyvel, oké? - nézett Jeremyre
Ő csak fáradtan bólogatott, mire Louis felállt. Gőzöm sem volt, mit akar, de kezdtem aggódni.
-Beszélhetnénk négyszemközt? - lépett elém
Csak szó nélkül megfordultam, majd a konyhába sétáltam. Kezeim remegtek, torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Nem tudom mitől féltem ennyire.
-Bocsánatot szeretnék kérni. - nyögte ki - Nem lett volna szabad ilyen ellenségesnek lennem veled. 
-Nincs miért elnézést kérned, hisz az én hibám volt. - mondtam hitetlenkedve - Nem kellett volna kihasználnom téged, sajnálom.
-Én ezen már nagyon rég túl tettem magam, de nem volt alkalmam megmondani neked. El akartam felejteni mindent, de akkor feltűntél. Azért viselkedtem olyan ellenségesen, mert féltem, hogy újra elkezdek érezni irántad valamit.
Kicsit meglepődtem a szavak hallatán, nem hittem volna, hogy valóban ez az oka. 
-Viszont már biztos vagyok benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, szóval felejtsünk el mindent, ami történt és kezdjünk tiszta lappal. Ha te is benne vagy. - mondta halvány mosollyal
-Benne vagyok. - egyeztem bele
-Remek. Most viszont megyek, mert Esther vár. - mondta sietősen, majd a nappali felé vette az irányt, én pedig követtem - Biztos nincs kedved csatlakozni?
-Nem, maradok inkább, mert hulla vagyok. - utasítottam vissza - Viszont csináltunk sütit, megköszönném, ha elvinnéd.
-Semmi akadálya. Gyere, kis ördög. - nyújtotta Jeremy felé a kezét
Ő csak unottan megragadta Louis tenyerét és felállt. Besétáltak utánam a konyhába, én pedig odaadtam Louisnak a már becsomagolt sütit.
-Nincs valami csokid, vagy cukros müzlid? - kérdezte elgondolkodva
-De, azt hiszem maradt még egy kis csoki, amiből tettem a sütibe. - mondtam bizonytalanul
-Nem lesz rá szükséged? - kérdezte aggódva
-Nem tudok róla. - vontam vállat
A szekrényhez léptem, ahova tettem, majd átadtam neki. Lenyújtotta Jeremynek, aki azután, hogy körbe vizslatta, beleharapott. Lassan majszolni kezdte, majd megindultak kifelé.
-Köszi. - hálálkodott - Mire haza érünk kicsit felélénkül és nem alszik el vacsora közben. Remélhetőleg.
-Szívesen. - nevettem
Kikísértem őket, és integettem Jeremynek, ahogy ő tette az autóból. Legalább nem csak rám van ilyen hatással az édesség. Ma tényleg úgy éreztem magam, mint egy óvódás. Elnevettem magam a kifestőzésre gondolva, ekkor pedig eszembe jutott Harry. 
Ahogy leült mögém, és testünk ismét csak szorosan egymáshoz ért. Ahogy kezünk egyszerre mozgott és feje vállamon pihent. 
-Jézusom! - zavartam meg saját magam
Nem gondolhatok ilyenekre. Louisnak miért kellett idejönnie és bocsánatot kérnie? Most már nem lesz alibim, ha hívnak valahova, de nem akarok menni. Ha nem lennének titkaim talán elmennék velük néha, de nem kockáztathatok. 

Louis*

Azzal a kifogással mentem én Jeremyért, hogy Harrynek segítenie kéne Esthernél. Tényleg volt némi szüksége ránk, vagy legalább egy emberre, hogy az asztalt elhelyezhesse úgy, hogy mindannyian odaférjünk. Elvégre már családtagok vagyunk Esthernek, nekünk pedig ő. Senkinek nem élnek Londonban a rokonai, csak ő, Harrynek. Ennek tekintélyében már tényleg nagyon összeszoktunk. 
Azután, hogy Jeremyvel elindultunk, a csokitól tényleg kezdett kicsit felélénkülni. Tekintete nem ragadt le egy helyen, nem kókadt le, akár egy száraz virág. Lelkesen tekintgette a tájat az autóból. Őszintén szólva csak azért akartam én érte menni, hogy beszélhessek Emilyvel. Tényleg bánom, hogy így viselkedtem vele. Remélem tudunk még ugyanolyan önfeledten nevetni, és élvezni egymás társaságát, mint az első találkozásunkkor.
Miután megérkeztünk Estherhez, Jeremy rögtön elfoglalta helyét az asztalnál. 
-Emily küldött sütit. - emeltem fel kicsit az említett dolgot
Letettem a konyhapultra, és miután gyors csókkal köszöntöttem Eleanort, leültem mellé. Már mindenki jelen volt, csak ránk vártak. Kicsit elhúzódott a beszélgetés, úgy tűnik. 
Örülök, hogy megbeszéltük a dolgokat, de nem tudom ezután mi lesz. Ebben ugyanis az is közrejátszott, hogy elegem volt a Harryvel való veszekedésekből. Hallottam jó néhányszor, hogy Emily azért nem jön át, vagy megy el velünk valahova, mert ott vagyok. Nem szeretné kellemetlenül érezni magát, ezt pedig nem hagyhattam. Nem tehettem tönkre Harry esélyeit. Az pedig, hogy féltem, újra érezni fogok iránta valamit, igaz. Nagyon szeretem Eleanort, de Emily volt az első lány, akibe tényleg szerelmes voltam. Tudom, hülyén hangzik, de így igaz. Azt viszont nem engedhettem, hogy az én félelmeim miatt Harry ne érezze jól magát vele. Egyébként is, ha újra tetszett volna, nem tehettem volna semmit. Harryvel soha sem tettem volna ilyet, nem tudnám így hátba támadni. Egy nő nem ér meg annyit, hogy komolyan veszekedjünk rajta. Az, ami köztünk történt, már rég volt, nekem pedig amúgy is itt van Eleanor, a gyönyörű és megértő barátnőm.
Eleinte furcsa volt megszokni, hogy Emilynek szólítsam. Elvégre én Theaként ismertem meg. Tudtam, hogy nem Doncasterben él, de mégiscsak jó lett volna, ha a valódi énjét ismerem meg. Abban viszont igaza van, hogy néha jó lenne nem annak lenni, aki vagy. Jó lenne, egy olyan ember bőrébe bújni, aki tökéletes ellentéted.
-Louis?! - lökött meg gyengén Eleanor
-Tessék? - fordultam felé
-Végeztél? - nézett a tányéromra
-Ja, igen. - pillantottam fel a mellettünk álló Estherre - Ne haragudj, kicsit elbambultam.
-Megesik. - vont vállat
Perrie és Eleanor annak ellenére, hogy nem kérte, segítettek neki lepakolni az asztalról, amire már nem volt szükség. A pulykából szinte csak csont maradt, a krumpliból és a rizsből se volt már sok minden. A különböző savanyúságok nem fogytak túlságosan, de volt, aki azt is elcsipegette. A vacsora jó hangulatban telt. Míg a lányok pakolásztak, az új albumról ejtettünk pár szót, egész jól haladunk vele. Hamar eltüntettük a tányérokról a desszertet is, bele értve Emily süteményét is.
-Én teljesen jól laktam. - dőlt hátra megkönnyebbülve Harry
Mindenki egyet értett vele.

Harry*

Lehet nem kellene, de este ismét vettem a bátorságot és elindultam Emilyhez. Ezúttal egy órával hamarabb érkeztem, reméltem, hogy még nem alszik. Megint csak apró kavicsokkal kezdtem dobálni az ablakot, de ezúttal nem a vendégszobáét. Legalább tíz percig csináltam, mire meguntam. A nappaliból fény szűrődött ki, gondoltam, hogy TV-zik és azért nem hallja. Lehet, hogy kicsit bunkóság, de úgy tartottam jó móka lenne megijeszteni. Reméltem, hogy nyitva van az ajtó és majd észrevétlenül besurranhatok. Óvatosan megközelítettem a bejáratot, majd a kilincset lassan lenyomtam és gyengén benyitottam. Megörültem, amikor bejutottam az előszobába.  
Próbáltam a lehető legcsendesebben mozogni, de az, hogy a sötétben az orromig nem láttam, egyáltalán nem segített. Kicsit orra buktam az egyik cipőben, így kezemmel a falon támaszkodtam, aminek következtében hallani lehetett egy tompa ütődést. Reméltem, hogy nem hallott semmit, de levette a hangot a TV-ről. Ekkor mozdulatlanul megálltam, mint akinek az élete múlik rajta. Néhány pillanat múlva ismét hallottam a TV zörejét, de halkabban, mint előtte. Muszáj voltam még csendesebben közlekedni. Szerencsére az előszobából a nappaliba vezető út nem volt hosszú. A kanapé háttal volt elhelyezve a bejáratnak, így Emily semmit sem látott. A gyenge fény, ami a TV-nek volt köszönhető, kissé bevilágította előttem az utat. Óvatosan, lábujjhegyen lépkedve közeledtem a kanapéhoz, a mit sem sejtő Emilyhez. Ahogy odaértem, letérdeltem mögé. Fejem a vállára helyeztem, miközben üdvözöltem őt. Egy hatalmas sikítás társaságában rám borította a kezében pihenő pohár tartalmát.
-Oh, Jesszus! - mondta remegő hangon
A kanapé előtt állt, velem szemben. Szemeimet csak annyira tudtam kinyitni, hogy homályosan láttam az utat magam előtt, másképp belefolyt volna a szénsavas ital. Felálltam, majd a pólómat felhúzva a hasamról beletöröltem az arcom.
-Normális vagy? - förmedt rám Emily
-Ne haragudj, nem tudtam kihagyni. - nevettem
-A szívbajt hoztad rám. - fogta még mindig a mellkasát
-Tényleg ne haragudj. 
Nem tudtam visszafogni a nevetést. Emily csak szemet forgatott, ő is nevetni kezdett. Feltörölte a kólát, majd visszajött a nappaliba, ahol már elfoglaltam a kanapé egy részét és a csatornákat váltogattam.
-Nem vagy kicsit pofátlan? - kérdezte nevetve
-Bocsi. - kértem elnézést, majd kihúztam magam - Így jobb?
Emily elnevette magát, majd leült a kanapé másik oldalára. Nézte egy darabig az általam választott műsort, ami az autókról szólt. Pár perccel később szemrebbenés nélkül felém nyújtotta a kezét, majd a tenyerébe csaptam. 
-Tudod, hogy nem ezért csináltam. - fordult felém
-Tudom, de ezt akkor sem adom vissza. - dobtam fel a távirányítót
-Add ide. - mondta ellent nem tűrő hangon, mire én csak fejet ráztam 
- Harry, add ide azt a nyomorult távirányítót.
-Nem. - mondtam gondolkodás nélkül 
-Te akartad. 
 Érte nyúlt, de nem sikerült elvennie. Eközben kicsit lentebb csúsztam a kanapén, hogy ne tudja elszedni. Fejem a karfán volt, kezem teljesen hátra nyújtva. Emily a mellkasomon támaszkodott bal kezével, míg a jobbal erőteljesen nyújtózkodott, hogy elérje. Keze megcsúszott, így teljes testével mellkasomon landolt. Tekintetünk összeakadt, ajkaim mosolyra húzódtak. Csak zavartan feldőlt, majd sarkain ülve újra felém nyújtotta kezét.
-Add ide a távirányítót. - kért meg ismét
-Nem. - ellenkeztem továbbra is
Felállt, hogy a TV-n váltson csatornát, de nem engedtem neki. Azonnal követtem őt. A távirányítót zsebre raktam, félig kikandikált belőle, de nem zavart. Mögé léptem, és épp azelőtt, hogy megnyomta volna a gombot, kezeimet gyorsan végig vezettem derekán, majd a hasánál megállapodva megemelte kicsit a földről és tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot. Így háttal álltam a TV-nek, esélyt sem hagyva neki arra, hogy elkapcsolja. Ekkor megindult felém, de én a levegőbe tartottam a tárgyat, amiért küzdött. Így tekintve, hogy majdnem egy fejjel alacsonyabb volt, ugrálva se nagyon sikerült elérnie. Csak kinevettem. Ekkor bal kezét a vállamra helyezte, mögém került egy szempillantás alatt és a hátamra ugrott. Lábaival erősen kapaszkodott oldalamon, nyújtózkodását vállamra támaszkodva próbálta segíteni. Ekkor kicsit előrehajoltam, kezemet előre nyújtottam. Tettem pár lépést a kanapéig, majd lehajoltam, Emilyt így fejjel lefelé a kanapéra juttatva. Megfordult, majd újra felállt.
-Legközelebb becsukom az ajtót. - nevetett
-Na jó, tessék. Méltóan küzdöttél. - mondtam komolyan
Felé nyújtottam a távirányítót, mire megkönnyebbülve felállt, hogy elvegye. Ekkor viszont a hátam mögé rejtettem, így feleslegesen nyújtotta karját. Nem esett kétségbe, közelebb lépett hozzám, majd gyengén felpofozott.
-Ha kitalálod melyik kezemben van, a tiéd. - mondtam nevetve
-Bal. - vágta rá gondolkodás nélkül
-Sajnálom, nem nyertél. - mondtam szomorúságot játszva - Majd legközelebb.
-Nem ér. Simán megcserélhetted a hátad mögött. - öltött rám nyelvet - Jézusom, úgy viselkedek, mint egy ovis. - mondta elszörnyülködve
-Néhány óra Jeremyvel és te is gyerek lesz. - mondtam megértően
-Erről jut eszembe, hogy-hogy Louis jött érte?
-Segíteni kellett Esthernek és elvállalta, hogy elhozza. Én sem értettem. - vontam vállat - Mondott valamit?
Kérdésem feltétele közben helyet foglaltam a kanapén, ahogy ezután nem sokkal Emily is tette. Féloldalasan ültünk mindketten, felhúzott térdekkel.
-Nem, épp ellenkezőleg. - válaszolt kissé meglepődve - Képzeld, elnézést kért, amiért így viselkedett.
-Ne már, komolyan? - hitetlenkedtem
-Komolyan. Ami hülyeség volt, elvégre az egész ott kezdődött, hogy kihasználtam, de lényegtelen. - vont vállat
-Akkor most már semmi akadálya, hogy velünk lógj. - mondtam boldogan
-Oh, és Patrick hívott, hogy a héten már mehetek versenyekre. - mondta nagy örömmel
-Patrick? - hökkentem meg
-A volt edzőm. - részletezte
Csak nagyot bólintottam, ezzel jelezve, hogy felfogtam a hallottakat.
-Megkérdeztem nem tud-e nekem leszervezni egyet, hogy kicsit újra belelendüljek. Azt mondta megtesz mindent, de nem ígér semmit. Szóval holnap lemegyek edzeni, és ha négykor nem jön be egy lány az edzőjével és nem keres engem, vagy Kevint, akkor nem jön össze. - húzta a száját
-Biztos sikerül majd. - nyugtattam
-Csak remélem, hogy nem fogok majd padlót. 
-Majd én segítek. - ajánlottam fel
-Te? - kérdezett vissza, majd hisztérikusan felnevetett - Ja, komolyan gondoltad? 
-Miért? Szerinted nem tudnálak felkészíteni? - háborodtam fel
-De, persze. - mondta ironikusan
-Rendben, akkor holnap, azelőtt körülbelül másfél órával, hogy elindulnál az edzőterembe, szólj. Hagyd, hogy én készítselek fel erre a meccsre, és, ha úgy érzed, Kevinnel jobb, legyen. Ha viszont nem, szívesen segítek minden meccs előtt. 
-Rendben, holnap egykor találkozunk. - egyezett bele - De nehogy úgy bánj velem, mint egy nővel, utálom, ha amiatt kíméletesebben edzenek. - forgatta a szemét
-Emiatt nem kell aggódnod. - nyugtattam meg

Thea* 

Nem hiszem el, hogy Harry ilyen szinten a frászt hozta rám a minap. Miután elment, elgondolkoztam. Azt hiszem csak akkor esett le, hogy megbeszéltem vele a találkozót mára. Őszintén szólva nem tudom miért egyeztem bele. Akkor valahogy jó mókának tűnt, de már megbántam. Rossz ötlet volt még több időt eltölteni vele. A baj az, hogy ezekre a ballépéseimre mindig későn jövök rá, amikor már nincs mit tennem. Csak akkor lesz hiábavaló ez az egész, ha délután, az edzőteremben nem jelenik meg az ellenfelem. Mert akkor még több időt töltöttem Harryvel feleslegesen. Nagyon remélem, hogy gyatra edző, mert akkor tényleg nem igénylem a segítségét. Az viszont egyáltalán nem ártana, ha Kevin edzésterve mellett néha más is segítene. De ez a valaki miért pont Harry? Ha kicsit keményebb lesz, mint Kevin, azt hiszem legalább a meccs előtt egy-két nappal meg fogom kérni, hogy segítsen felkészülni. Nem jó úgy edzeni, hogy nincs senki, aki noszogasson. Kevin nem áll mellettem minden pillanatban és nem győzköd szavakkal. Nem biztat, így pedig sokkal nehezebb az egész.
Harry két kopogással jelezte, hogy megérkezett, majd ahelyett, hogy megvárta volna, míg ajtót nyitok neki, bejött. Eléggé otthon érezte magát, de ez nem zavart. Nem szeretem, ha a "vendégek" görcsölnek, amíg nálam vannak. Felhúztam a cipőm, majd késznek nyilvánítottam magam.
-Mehetünk? - kérdezte útra készen
-Indulhatunk. - mondtam határozottan