2013. augusztus 4., vasárnap

14.fejezet - Csak egy rossz mozdulat

Sziasztok! Örülök, hogy tetszett az előző fejezet is. Rettentő nagy mosolyt csalt az arcomra, amikor olvastam, hogy senki sem változtatna a történeten. Fantasztikusak vagytok. Ennek fejében, most mind az öt tagról kaptok shirtless képet.:3 Várom a kommenteket, hogy minél előbb hozhassam a 15.fejezetet. Jó olvasást!

Thea*

-Tudom, hogy te is boxolsz. - jelentette ki határozottan
-Mi? - kérdeztem vissza hisztérikusan - Honnan veszed?
-Ott voltál a sátorozáson, ami Kevin tanítványainak lett szervezve. Nehogy megint megpróbáld beadni, hogy azért, mert ismerte az apádat. Ráadásul a játék előtt Kevin mondta, hogy a képek az életrajzi jelentkezésünkből vannak. Azt viszont csak azoknak kellett leadniuk, akik azt akarták, hogy az edzőjük legyen. - foglalta össze a bizonyítékokat
Én eközben erőteljesen hallgattam, nem tudtam a szemébe nézni. Fogalmam sem volt róla, hogy magyarázzam ki magam ebből, vagy mit mondjak. Még Jeremy is aludt, szóval nem tudtam felállni, megfogni a kezét, és elmenni.
-Csak egy kérdés. - jelentette ki, mire felnéztem rá - Miért? Miért kellett hazudnod?
-Úgy sem értenéd. Nem is áll szándékomban beavatni téged, tudtommal nem tartozom magyarázattal semmiről. - próbáltam meg kitérni
-Nem érteném meg? - hitetlenkedett - Ha nem is adsz rá esélyt, biztos nem fogom tudni.
-Most had kérdezzek valamit én. - álltam fel - Miért zavar ez téged? Mi van abban, ha egy nő boxol?
-Mi? Zavar, hogy boxolsz? Jézusom, dehogy zavar. - állt fel ő is - Engem az dühít, hogy titkoltad. Mi okod volt rá?
-Inkább neked mi okod van arra, hogy dühös légy? Tudtommal semmi közünk egymáshoz. - kezdtem egyre idegesebb lenni én is
De most komolyan, milyen alapon von kérdőre? Szart sem tud rólam, és szeretném, ha ez így is maradna.
Nem tudtam felfogni, hogy ez kiderült. Ha Harry elkezd erről panaszkodni a srácoknak, biztos vagyok benne, hogy Louis valahogy ki fogja nyögni, hogy nem meglepő, hisz az apám is ebben a sportágban híresült el. Ohh, jesszusom! A fejemet fogva sétáltam a bejárati ajtó felé, de Harry megállított.
-Most hova mész? - vont kérdőre
-Erről is be kell számoljak? - fordultam felé dühösen - Oké, most kisétálok az ajtón, hogy kiszellőztessem a fejem. - mutattam a bejárati ajtó felé
-Nem mehetsz el. - mondta ellent nem tűrő hangon
-Oh, tényleg? Figyelj csak. - mondta idegesen, majd elindultam
A csuklóm után kapott, majd visszahúzott. Mellkasunk összeért, a falnak nyomott, majd engedett a szorításon, ami egyébként kezdett kissé fájni. Szemei elsötétültek, álla megfeszült. Nem akartam elhinni, amikor dühében, alig fél méterre a fejemtől, idegből belevert a falba. Megrémültem kissé, de nem akartam, hogy lássa. Lehunyta szemeit, míg mély levegőt vett. Nem tágított, a távolság egyre csökkent kötünk. Eszméletlenül haragudtam rá. Nem tudtam elmenni, mivel Harry akadályozott. Viszont szóvá sem tudtam tenni, hogy eresszen el, egyszerűen nem voltam képes kiküszöbölni a torkomon semmit. Nem tudom, hogy van betegen ennyi ereje.
-Ne haragudj. - nyögte nehezen
-Ezzel már elkéstél. - mondtam remegő hangon - Engedj el.
-Nem akarlak. - ellenkezett
Nem hittem, hogy tud még ennél is közelebb hajolni, de megtette. Alig pár centi választotta el ajkainkat, ekkor viszont Jeremy hangja ütötte meg fülünket, amint először Harry, majd az én nevemet hajtogatja. Harry lassan, de elhajolt tőlem és besétált Jeremyhez a nappaliba. Ahogy eltűnt a fal mögött, szemeimbe könnyek szöktek. Azonnal leállítottam magam, megpróbáltam kicsit rendbe szedni a fejemben a dolgokat és mutatni, hogy semmi bajom. Miután kicsit összeszedtem magam, Harry után mentem.
-Gyere Jeremy, haza kell mennünk. - nyújtottam a kezem
-Máris? - kérdezték egyszerre
-Igen, Esther mindjárt haza ér. - mondtam Jeremyre nézve - Keresd meg a pulóvered, addig felhívom Niallt, hogy haza megyünk.
-Nem szükséges, majd én szólok neki, hogy elmentek. - ajánlotta fel Harry
Tudomást sem véve arról, amit mondott, keresztül néztem rajta. Elővettem a mobilom, majd sms-ben közöltem Niallel, hogy elmegyünk, és soha többé nem akarok visszajönni. Mire elküldtem, Jeremy is visszaért, kezében a pulóverével. Csak megfogtam apró kezét, miután egy öleléssel elköszönt Harrytől, és elindultunk. Arra sem méltattam, hogy rá nézzek. Még mindig nem tudom felfogni, hogy mit tett.
-Mi történt? - nézett fel rám Jeremy
-Semmi. - vontam vállat
-Veszekedtetek Harryvel? - kérdezte félve
-Jajj, dehogy. Legfeljebb azért, mert nem akarta bevenni a gyógyszert. De az sem veszekedés volt, csak egy kis összeszólalkozás. - próbáltam megnyugtatni
Egy ilyen kis fiú, mint ő, még nem képes felfogni, ha valakik vitáznak körülötte. Nem érti, hogy miért, és nem is akarom, hogy megpróbálja megérteni. Amint haza értünk, ismét lefoglaltatta magát a TV-vel, én pedig elővettem a mobilom, hogy felhívhassam a biztosítót és Patricket. Nem vettem észre, hogy mindeközben kaptam egy üzenetet Nialltől.
'Mi történt? Mit csinált már Harry?'
Valószínűleg most épp azt ecseteli nekik, már, ha van hozzá gerince, hogy bevallja. Azt biztos el fogja mondani, hogy mire jött rá, abban viszont már nem vagyok biztos, hogy azt is részletezni fogja, hogy miért siettem el. Figyelmen kívül hagyva az sms-t, kikerestem a biztosítót a névjegyzékből, majd tárcsáztam. Két kicsengés után fel is vette.

-Sziasztok! - köszönt jó kedvűen Esther
-Szia. - intettem
Jeremy odaszaladt, majd megölelte őt, mire Esther homlokon puszilta. Ahogy felnéztem rá, láttam a szemében, hogy értetlenkedik.
-Menj fürdeni, utána vacsora. - küldte fel Jeremyt
Tudtam, hogy ezt nem kerülhetem el, nem tetszésemet pedig egy hatalmas sóhajjal jeleztem.
-Mi történt? - ült le elém
-Semmi. - erőltettem mosolyt az arcomra
-Azt hiszed ezzel át tudsz verni? Most komolyan, mi történt? A biztosító nem akar fizetni?
-De, szerencsére azt holnap elintézhetem, ha bemegyek. - mondtam megkönnyebbülve - Délután átmentem Harryhez, amíg a többiek interjún voltak, mert mandulagyulladása van.
-Igen, tudom. - húzta a száját
-Szóval megtudta, hogy boxolok. 
Hagytam egy kis szünetet, ugyanis Esther sem tudta, így megvártam, míg feldolgozza a hallottakat. Arca a szavak hallatán azonnal értetlenkedőbe váltott, és magyarázatot keresett.
-Tessék? - szóalt meg végül - Boxolsz? Mióta? Miért nem mondtad el?
-Ezek most lényegtelenek. - legyintettem - Azért vagyok ilyen, mert Harry falnak szegezett.
-Ennyi? - döbbent le
-Nem mondtam, hogy befejeztem. A cérna ott szakadt el, amikor a fejem mellé ütött a falba.
-Harry? - illetődött meg - Biztos vagy benne?
-Tekintve, hogy Jeremy aludt, és csak ő volt otthon, elég valószínű. Felismerem az embereket fél centire az arcomtól.
-Jézusom, ne..
-Tudom, nem akarod lehinni, én sem akartam, de megtörtént.
-Most mi lesz? - rémült meg
-Mi lenne? Eddig is tudtam, hogy rossz ötlet, ha több időt töltök velük, mint kellene, ezután pedig biztos lehetsz benne, hogy még csak a közelükbe sem megyek. A probléma csak az, hogy heti három nap edzés, és gőzöm sincs, ők mikor járnak le.
-Biztos nem akarsz vele több időt eltölteni?
-Ezt még kérdezed? - fakadtam ki - Jesszusom, nehogy már még én legyek a hibás, mert egy idióta.
-Nem ezt mondtam, de dühös volt és..
-Azt hiszem inkább sétálok egyet. - mondta idegesen
-Ne haragudj, én csa..
-Hagyjuk, kiszellőztetem a fejem.
Nem hiszem el, hogy még majdnem én vagyok a hibás. Tudtam, hogy nem kellene ezt tennem. Már akkor este sem kellett volna Niallel aludnom. Ott basztam el az egészet. Ha nem kedvelem meg Niallt, akkor nem kezdek el nyitni Harry felé sem. Na, lassan kiderül, hogy ez az egész tényleg az én hibám. Viszont akkor sem fogok még csak rá sem nézni. Gyanítom Esther is dühös volt, még sem szegezett falhoz. Sétálás közben elfoglaltam egy kopottas padot. Törökülésben leültem, majd a kezeimmel kezdtem el játszani.

Tegnap elfelejtettem felhívni Patricket, ezért ma, mielőtt el kezdtem készülődni, megtettem. Ezen a héten beállhatok edzeni, de a versenyekre várnom kell még két hetet. Nem is baj, nekem ez most épp elég. Legalább levezethetem a feszültséget. Ma elmegyek, elintézem a papírokat a biztosítóval, aztán megnézek pár házat a környéken.
Miután elkészültem, köszönés nélkül elhagytam a házat. Hétvége van, Esther nem dolgozik, így nem kellett vigyáznom Jeremyre. Szeretnék minél előbb elköltözni. Szinte nem is beszéltem azóta Estherrel, hogy tegnap elmentem. Harryvel sem tárgyaltam, és örülnék, ha ez így is maradna. Próbálom elfelejteni, de valamiért nem tudok, csak a tegnapra gondolni. Annyira dühít ez az egész. Tudom, hogy részben az én hibám volt. Nem kellett volna elmennem a sátorozásra. Vissza sem kellett volna jönnöm Londonba. Mindenkinek jobb lett volna, ha Glasgowban maradok.
Útközben telefonom csörgése zavart meg, amit kedvtelenül vettem elő. A kijelzőn anya neve tükröződött, már előre féltem attól, mit akar. Ha a hétvégén jön, nekem végem.
-Szia. - köszöntem bele unottan
-Szia, kicsim. - üdvözölt boldogan - Hogy vagy?
-Soha jobban. - füllentettem - Veled mi a helyzet?
-Nem sok minden. Azon gondolkoztam, mi lenne, ha a hálaadásra elmennék hozzád.
-Nem kell anya, mondtam, hogy elég karácsonykor. Tudod, hogy nem szeretem az ünnepeket. - ellenkeztem
-Tudom, csak megkérdeztem, hátha változott a véleményed. Minden rendben?
-A legnagyobb rendben.
-Nem rossz egyedül abban a hatalmas városban?
-Anya, nem költözök haza, bármit mondasz. - állítottam le, mielőtt újabban elkezdett volna ezzel kapcsolatban beszélni
-Makacs vagy. - mondta rosszallóan - Akkor majd találkozunk, megyek dolgozni. Vigyázz magadra, kincsem. Szia.
-Rendben, te is, anya. Szia.
Fellélegeztem, amikor kinyomta a telefont. Örülök, hogy nem derült ki semmi. Nem akarom, hogy hálaadáskor találkozzunk. Nincs miért hálát adnom. Egyik ünnepet sem szívlelem, mert mindig arra emlékeztetnek, hogy nem vagyunk teljes család. Apa halála óta anya próbálja elkerülni a veszekedéseket, amikor meglátogat, de nekem ez nem kell. Nem azt mondom, hogy hiányzik a mindennapos civakodás, de legyen önmaga. Ne azért próbáljon meg megváltozni, hogy ne érezzen bűntudatot.
A biztosítás miatt egy rakat papírt alá kellett írnom. Majd csak ezután indultunk el megnézni a házakat.
Mindegy volt, mit csináltam, az eszem akaratom ellenére a tegnap történteken agyalt. Akárhányszor lejátszódott bennem a pillanat, amikor Harry a falba ütött, összerezzentem. Nem tudtam szabadulni a gondolattól.
-Kisasszony! - szólított ismét az ingatlanügynök
-Elnézést, kicsit fáradt vagyok.
-Oh, semmi gond. - mondta megértően - Hogy tetszett ez a lakás?
-Tágas, meg minden, de nekem valahogy az előző jobban tetszett. - húztam a szám
-A két utcával távolabbi?
-Igen, az a kék.
-Akkor megveszi azt, vagy körbenéz még? - türelmetlenkedett
-Azt hiszem megveszem. Nem akarok tovább várni. - sóhajtoztam
-Rendben, beszélek az eladókkal, és amint megegyeztem velük, felhívom és miután elintéztük a szükséges papírokat, be is költözhet.
-Rendben, köszönöm.

Harry*

-Na mi van? Nem jössz? - hitetlenkedett Niall
-Nem. - mondtam dühösen
-Meddig fogsz még itthon ülni? Összevesztetek, nem a világvége. Majd megbeszélitek. - próbált meg rábeszélni - Amúgy is jót tenne, ha kicsit levezetnéd a feszültséget.
Hosszas gondolkozás után rá vettem magam, hogy Niallel tartsak az edzőterembe. Fogalmam sincs mit tegyek azért, hogy Emily megbocsájtson. Kezdtünk végre kijönni egymással, én meg elbaszom az egészet. Elmennék hozzá, de nem tudom mit mondjak, vagy csináljak.
Elkészültem, majd lecaflattam a makacs, szőke taghoz.
-Jól vagy? - veregette meg a vállam
-Kicsit fáj a torkom, de lázam már nincs.
-Nem épp erre gondoltam.

A felüléssel vacakoltam, amikor a huszadik emelkedésnél belépett az ajtón Emily. Sosem láttam még azelőtt így. Összefogott haj, sportmelltartó, rövidnadrág, vállán pedig a boxkesztyű. Azt hitte, zavar, hogy ezt a sportágat űzi. Kicsit meglepődtem ugyan, igaz, de semmiképp sem zavar. Ettől csak még elképesztőbbnek tartom. Viszont még mindig nem tudtam mit mondjak neki. Feltételezem ő sem örült volna nekem. Abbahagytam a felüléseket, majd a futógépen tevékenykedő Niallhöz léptem.
-Tudtad, hogy itt lesz? - kérdeztem dühösen
-Nem, dehogy. - mondta nem túl meggyőzően
-Nevet sem mondtam, honnan tudod kiről beszélek?
-Jó, igen, tudtam, és? Beszélnetek kell, Harry.
-Ezt most felejtsd el. Haza megyek.
Idegesen ott hagytam, majd az öltözőbe mentem. Összepakoltam a cuccom és épp, hogy elindultam, belépett Emily. Szikrákat szóró szemeitől ismét eszembe jutott, mekkora barom vagyok.
-Szia. - nyögtem ki végül
-Fordulj fel. - mondta dühösen
Nos, mi mást várhattam volna? Megértem, és jogosan haragszik. Csak szemet forgatott, majd kikerült. Én is éreztem, hogy jobb, ha tovább állok. Ezt viszont a zárt ajtó megakadályozta. Emily lerakta a cuccait, majd megállt mellettem.
-Kiengednél? - fordult felém
-Engednélek, ha ki lehetne nyitni.
-Ne szórakozz már.
-Bárcsak szórakoznék.
Erősen megfogta a kilincset, majd rángatni kezdte az ajtót. Aztán pedig dörömbölni rajta.
-Ne is próbálkozzatok. - hallottam meg Niall büszke hangját - Inkább beszélgessetek, utána talán kiengedlek titeket.

16 megjegyzés:

  1. Ne kínozz engem kérlek :DD xdd
    A legizgibb résznél abbahagyni :) de tudom te már csak ilyen vagy, és ezért imádlak. :)
    Egyébként nagyon jó rész lett, már lassan nem is kéne írnom h mennyire várom a kövit, de hát na :D
    Kövit kövit hamar!! :DD
    És juppíí első komi! ;) jó ez nagyon idióta volt xdd
    Puszi <3
    Imádom a blogot! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akartam senkit megkínozni.:D Igen, legalább tudod, hogy ilyen vagyok. És csak nyugodtan írd, mennyire várod, nem haragszok meg érte. Örülök, hogy tetszett.:DD

      Törlés
  2. Bakker Niall nagyin kész van... xd most büszke lehet magàra... én is az lennék :D Huhh nagyon jò lett vàrom kövit!!! *0*

    VálaszTörlés
  3. nagyon tetszett ah harry bazz hogyan tudod így elcseszni a dolgokat? aassgfdgfghjhkjl és niall basszus milyen kis kemény lett:D legalább érti a dolgát a kis cupidó:D siess a következő résszel:3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Nos, úgy tűnik Harry drága már csak ilyen. Niall pedig nagyon is érti a dolgát, ahogy mondod.:D

      Törlés
  4. fantasztikus lett a rész!!!imádom!!!gyorsan hozd a kövit!!!

    VálaszTörlés
  5. Meglepetés vár a blogomon. :)) http://newlifeinnewworld.blogspot.hu/

    :))

    VálaszTörlés
  6. Én már nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon várom a 15.fejezetet. :) És nagyon szívesen olvasnám a 2.évadot is. :D

    VálaszTörlés
  7. wow imádom nagyon nagyon gyors a kövit alig váro már a kövi részt

    VálaszTörlés
  8. azért szeretem ezt a blogot mert nem az a sablon mint a többi , érdekes helyen találkoztak és telis tele vcan érdekes titkokkal ezért is várom nagyon a kövi részt/részeket és a kövi évadot :D xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó ezt olvasni.:) Köszönöm, és örülök neki.:)

      Törlés