13.fejezet - A dada

Sziasztok! Örülök, hogy ismét ilyen gyorsan összejöttek a kommentek. Ennek örömére meghoztam a 13.fejezetet. Az ígért félmeztelen gif-en ezúttal Louis látható. Remélem megkérhetlek titeket arra, hogy, ha már rászánjátok magatokat egy kommentre, válaszoljatok nekem két egyszerű kérdésre, amit a rész végén találtok. Jöhet hideg-meleg, elviselem. Jó olvasást!(:

Thea*

-Nem, nem nagy kérés. - mondtam hosszas gondolkozás után 
-Csodás vagy. Köszi. - hálálkodott - Akkor gyere, amint tudsz.
-Rendben, sietek.
Hogy miért vállaltam el? Mert nem vagyok bunkó. Tény, hogy Harry nem az a személy, akivel önszántamból eltöltenék pár órát, de, ha már megérnek rá, mert nincs más, elviselem. Egyébként is beteg, nem hiszem, hogy baj lenne vele.
-Jeremy! - hívtam le őt a konyhába
-Tessék? - rohant le
-Harry beteg, úgyhogy átmegyünk hozzá, hogy segítsünk neki. Készülj el, és mehetünk. 
Jeremy szó nélkül a szobájába rohant, majd felvett egy pulóvert. Miközben úton voltunk, sms-ben tudattam Estherrel, hogy pár órát Harryvel fogunk tölteni. Amikor odaértünk, a banda többi tagjának már csak hűlt helye volt. Mivel Harry mindenbizonnyal aludt, Jeremyt leültettem a Tv elé, és felfedező körútra indultam. Az első ajtó mögött, ahová benéztem, egy meglehetősen kupis szoba fogadott. A következő már viszonylag rendezett volt, és majd csak a harmadik ajtó mögött találtam meg az alvó Harryt. Ölében laptop, mellkasig betakarózva. Kicsit elmosolyodtam a látványon, majd közelebb léptem, hogy legalább a zenét kikapcsoljam és ne zavarja őt. Ahogy mellé álltam, tekintetem a képernyőre tévedt. Azokat a képeket nézegette, amiket a minap, az áruházban csináltunk. Úgy néztünk ki, mint négy őrült, akik nem rég szabadultak a dili házból. Az érintőpanelről le kellett, hogy emeljen Harry kezét, másképp nem tudtam volna kikapcsolni a gépet. Viszont abban a pillanatban, hogy hozzá értem, mély levegőt vett, és feldőlt. Ijedtemben összerezzentem, és halkan visítottam. 
-Jesszusom! - rémültem meg
Kezem a mellkasomhoz kaptam, miközben levegő után esedeztem. 
-Emily? - hitetlenkedett
-Nem, a dalai láma. - flegmáztam
-Jézusom, már hallucinálok is? - mondta rémülten, mire felnevettem 
-Niall hívott, hogy beteg vagy, és megkért, hogy míg interjút adnak, vigyázzak rád.
-Rám? És te eljöttél? Jesszusom, azt hiszi, dada kell, csak mert beteg vagyok? - fakadt ki
-Nyugodj már le. - nevettem - Azért jöttem, mert idegesnek tűnt, és azt mondta, nem tud senkit, aki el tudna jönni. Én meg elvállaltam. - vontam vállat - És csak aggódott érted szerintem. Ja, és nem vagyok dada.
-Nem is úgy értettem, de csak mandulagyulladásom van, nem halálos betegségem.
-Jól van, te inkább pihenj. Kérsz valamit?
-Nem, most minden, amire szükségem van, itt van. - mosolygott
-Rendben, akkor én most megyek, mert fogalmam sincs Jeremy mit művel a nappaliban. - tereltem a témát
-Ne, biztos el van. - marasztalt - Nem maradnál inkább velem? Különben is, ha most kisétálsz, egyel kevesebb olyan dolog lesz a szobában, amire szükségem van.
-Te csak aludj vissza.
Miközben kisétáltam a szobából, éreztem magamon Harry pillantását. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de mosoly került az arcomra. Amint ezt észre vettem, el is tüntettem onnan. Jeremyhez mentem a nappaliba, majd leültem mellé a kanapéra. A TV-ben épp Spongyabob fárasztó műsora ment. Komolyan, ki képes olyat ki találni, hogy egy szivacs víz alatti életéről írjon? Beteges.
-Harry jól van? - kérdezte aggódó hangon Jeremy
-Most nem éppen. - húztam a szám - De jól lesz, ha felmész hozzá és felvidítod. - mosolyodtam el
Több sem kellett neki, azonnal az emeltre rohant. Én addig gyorsan szemügyre vettem a házat, pontosabban csak a konyhát, hogy tudjam majd, mi hol található, ha esetleg Harry óhajt valamit. 
Mire végeztem, Jeremy is leért, széles mosollyal az arcán. 
-Harry azt mondta menj fel hozzá. - közölte velem
A "felfedezést" későbbre halasztottam, bementem Harryhez. 
-Baj van? - siettem a szobájába
-Nem, dehogy. - húzódott hitetlenkedő mosolyra ajka - Csaknem szeretek egyedül filmezni, és reméltem, hogy majd kisegíted egy beteg barátodat, azzal, hogy nem hagyod egyedül. - nézett rám reménykedve
-Nincs beteg barátom. - vontam vállat - Azért vagyok itt, hogy segítsek, nem pedig azért, hogy az ilyen húzásaidat hallgassam.
-De ez csak egy film. - fakadt ki
-Igen? És mégis hol ülnék? - vontam kérdőre
-Hát mondjuk itt. - paskolta meg maga mellett az ágyat
-Jeremyre ki figyelne?  
-Jó, de akkor el kell jönnöd velem moziba. - jelentette ki
-Mi? Miért mennék veled moziba? - értetlenkedtem
-Mert azelőtt, hogy elmentél anyukádhoz, megbeszéltük, hogy találkozunk. Úgy terveztem, hogy bemutatlak a srácoknak, de az már befuccsolt, szóval gondoltam elviszlek moziba.
-Oké, azt hiszem a láztól hülyeségeket beszélsz. Vettél már be gyógyszert? - néztem az éjjeliszekrényére, mire ő ellenkezve fejet rázott - Akkor most szépen beveszed.
-Ouuh, de nem akarom. -nyavalygott 
-Ne vinnyogj, vedd be. - szóltam rá
Nagy duzzogva elvett egy lázcsillapítót az éjjeliszekrényről, én pedig a kicsit távolabb heverő pohárnyi vízért nyúltam. Átadtam neki, miközben pedig elvette tőlem, kezeink összeértek. Fáradt szemeibe néztem, mire ajkai széles mosolyra húzódtak. Komolyan, szerintem ezt direkt csinálja. Miután megbizonyosodtam arról, hogy bevette a gyógyszert, ismét lementem, hogy figyeljek Jeremyre is. De rá jöttem, hogy ez így nem fog menni. Újra felsétáltam a beteg bandataghoz, majd lassan benyitottam, és amikor láttam, hogy nem hajlandó pihenni, bementem.
-Mit akartál nézni? - tértem a lényegre
-A Gru második részét. - nevetett - Miért?
-Rá jöttem, hogy fárasztó oda-vissza rohangálnom, szóval Jeremyvel feljövünk.
Kijelentésemre lehet, hogy akarata ellenére, de azonnal kivirult. Mély levegőt vettem, majd hitetlenkedve fújtattam egyet. A lépcső legfelső fokára lépve felhívtam Jeremyt, aki azonnal bevackolta magát Harry mellé. Így szerencsére lehetetlen volt, hogy oda férjek.
-Ez így nem jó, Emily nem látja a filmet. - zsörtölődött Harry, Jeremyre nézve - Menjünk le a nappaliba.
-Nem, nem kell. - ellenkeztem - Maradj itt és pihenj. Engem annyira nem izgat a mese.
Hiába próbáltam meggyőzni, nem lehetett leállítani. A laptopot levittük a nappaliba, majd míg Jeremy és Harry a kanapét tették kicsit kényelmesebbé, a vele szemben elhelyezkedő asztalra helyeztem a gépet. Segítettem Harrynek kihúzni a kanapét, amin bőven elfértünk így mindhárman. Harry és köztem Jeremy feküdt, egy hatalmas párnán. Mi csak a háttámlának dőlve néztük a monitort. 
-Nincs szükségetek semmire? - kérdeztem, mielőtt elindítottuk a filmet
Mindketten egyhangúan fejet ráztak, ezzel tudatva velem, hogy egyenlőre nem kérnek semmit. Ahogy a mese haladt, Jeremy egyre fáradtabb lett. Harry magához húzta, majd homlokon puszilta, mielőtt elaludt. Észre sem vettem, de ezen a mozdulatsoron elmosolyodtam. Ez volt az első olyan pillanat, hogy Harry a szememben nem annak a nőfaló srácnak tűnt, akit eddig ismertem, hanem egy felelősségteljes és gondoskodó bátynak. Amikor már nekem is feltűnt, hogy bámulom őket, Harry is rám kapta tekintetét. Ekkor azonnal a mesére szegeztem figyelmem, de nem tudtam rá koncentrálni, mert éreztem, ahogy arcom elvörösödik. Annyira idiótán éreztem magam.


Harry* 


Még mindig nem tudom elhinni, hogy a minap milyen jól kijöttünk Emilyvel. És, ha jobban bele gondolok, azóta nem annyira visszautasító. Tényleg szeretnék először a barátja lenni, de félek, hogy, ha ezt túl sokáig húzom, nem tud majd rám úgy tekinteni, mint a fiújára.
Miközben az áruházban készült képeket nézegettem, sikerült elszunyókálnom. Ez a betegség teljesen ledöntött. Remélem minél előbb elmúlik.
Hallottam, ami körülöttem történik, de egyszerűen képtelen voltam megmozdulni, vagy kinyitni a szemem. Még beszélni is alig tudtam. Nem voltam biztos benne, hogy ki van a szobámban, de, amikor keze az enyémhez ért, kissé megijedtem, így hirtelen mély levegőt vettem és feldőltem.
-Jesszusom! - sikított Emily
Olyannyira megijedt szegény, hogy mindkét kezével a kirobbanni készülő szívét kellett visszatartania.
-Emily? - lepődtem meg
-Nem, a dalai láma. - ironizált
Tetszett ez a stílus. Mármint az, hogy nem ugrik olyan könnyen a nyakamba, mint minden más vele egykorú. Tetszett, hogy meg kell küzdenem érte. Csak nagyon remélem, hogy ez az egész nem lesz hiába való.
-Jézusom, már hallucinálok is? - kérdésem befejeztével felnevetett, aminek örültem
-Niall hívott, hogy beteg vagy, és megkért, hogy míg interjút adnak, vigyázzak rád.
-Rám? És te eljöttél? Jesszusom, azt hiszi, dada kell, csak mert beteg vagyok? - háborodtam fel
-Nyugodj már le. - kacagott továbbra is - Azért jöttem, mert idegesnek tűnt, és azt mondta, nem tud senkit, aki el tudna jönni. Én meg elvállaltam. - rántott vállat - És csak aggódott érted szerintem. Ja, és nem vagyok dada.
-Nem is úgy értettem, de csak mandulagyulladásom van, nem halálos betegségem.
-Jól van, te inkább pihenj. Kérsz valamit? - kérdezte meglehetősen kedvesen
-Nem, most minden, amire szükségem van, itt van. - céloztam rá
Lehet, hogy neki nem tűnt fel, de a zavart tekintetéből ítélve arra a jó jelre következtetek, hogy sikerült kicsit zavarba hoznom. Már pedig ez eddig nem nagyon jött össze.
-Rendben, akkor én most megyek, mert fogalmam sincs Jeremy mit művel a nappaliban. - próbált meg elrohanni
-Ne, biztos el van. - legyintettem - Nem maradnál inkább velem? Különben is, ha most kisétálsz, egyel kevesebb olyan dolog lesz a szobában, amire szükségem van.
Nem voltam biztos benne, hogy egyértelműen a tudtára adtam azt, hogy rá gondoltam az előző mondatommal, ezért kicsit jobban a "szájába rágtam" a dolgot. Már meglehetősen zavarban volt, hisz a szemembe sem nézett.
-Te csak aludj vissza.
Kisétált, mire én széles mosollyal az arcomon hátra döntöttem a fejem. Ekkor viszont eszembe jutott, hogy azért jött, mert mi elméletileg interjút adunk. Csak hogy nem rémlik, hogy erre a hétre bármilyen hasonló programunk be lett volna iktatva. Niall direkt csinálta volna? Ideküldte Emilyt, hogy együtt lehessünk pár órát? Jézusom, ezért komolyan, egész életemben hálás leszek neki.
Gondoltam, ha már itt van, eltölthetnénk az időt valami értelmes dologgal. Nos, a Gru 2 nem épp a legértelmesebbnek tűnő elfoglaltság, de szerintem kezdetnek nem rossz, főleg, mivel Jeremy is itt van.

Azután, hogy Jeremy elaludt, nem sok kellett Emilynek sem. Gyanítom, az éjszaka nem sokat tudott pihenni. Mivel a mesének lassan vége szakadt, próbáltam úgy felállni, hogy ne ébresszem fel se Jeremyt, se Emilyt. Halkan kilépdeltem a konyhába, hogy leküszködjek a torkomon pár korty vizet. Mire visszaértem, Emily ébredezett, szemét dörzsölve tájolódott. Én csak megálltam az ágy mellett, és vártam, hogy magához térjen.
-Mit csinálsz? - tévedt rám tekintete
-Azt hiszem iszok. - mondtam bizonytalanul
-Miért nem szóltál? 
-Mert aludtál. - magyaráztam
-Nem láttad a telefonomat? - nézelődött
Hitetlenkedve elmosolyodtam, hogy alig húsz percnyi alvás után milyen kis bamba. Nem szóltam semmit, csak felé hajoltam, majd kézbe vettem a karfán pihenő mobilját. Iszonyú nagy akaraterőre volt szükségem, hogy ne csókoljam meg azonnal. Annyira közel voltam arcához, hogy gyönyörű, kék szemeiben már láttam az apró kis sárga pöttyöket. Csal elmosolyodtam, és amikor átnyújtottam neki a telefont, lehapcizott. Vagyis nem teljesen, mert még időben odakapta a kezét, de sikerült gyengén megfejelnie. 
-Jesszusom! - rémült - Ne haragudj.
Csak megdörzsöltem a sajgó felületet, majd ledőltem az ágyra. Épp úgy feküdtem, hogy nem zavartam Jeremyt édes álmában, fejem Emily sípcsontján pihent. Csak a homlokomat fogva feküdtem, és nevettem. Nem sok kellett Emilynek, hogy ő is elnevesse magát, de még mindig ijedt és bánkódó tekintettel nézett rám.
-Túl élem. - nyugtattam
-Úgy sajnálom. 
-Emily, semmi baj. - győzködtem - De azt hiszem inkább visszafekszek.
Lassan feldőltem, majd visszafeküdtem az eddigi helyemre. Időközben a laptopomat kikapcsoltam, de szerettem volna megmutatni a képeket Emilynek, amik az áruházban készültek.
-Megnézed a képeket, amiket tegnap csináltunk? - fordultam felé
-Persze. - mondta széles mosollyal 
Visszakapcsoltam a gépet, majd az asztalt kicsit közelebb húztam, hogy jobban láthassuk őket. Nekem viszont még így sem nagyon tetszett. Kezemben az infrás egérrel előre csúsztam, egészen a kanapé legvégére. Intettem Emilynek, hogy kövessen, és kicsit vonakodva, de így tett. Mellém ült, így pedig sokkal jobban láthattuk a fotókat. Az első fotón Niall és Zayn pózolt az áruház előtt. Aztán megörökítettem egy sorozatban a pillanatot, amikor elcsenték a kosarat Emilytől. Ezeken jót nevetett, ugyanis mindketten elég érdekes arckifejezéseket produkáltak. Ezután volt néhány kép rólam, amint "száguldozok" a kosárral. Aztán következett a pillanat, amikor Zayn eltolta Niallt a kosárban Emilyhez. Itt nevetett a legjobban, a saját arckifejezésén, majd a két bolondon. 
-Félek mi jöhet még. - mondta rémült arccal
-Jesszusom, figyeld azt a nőt. - mondtam nevetve
Eddig fel sem tűnt, hogy a háttérben, a negyvenes éveit taposó nő elég bambán néz minket. Mivel a képen Emily mögött állt, ujjammal pedig ráböktem, kezem Emily mellkasa előtt húzódott el nem sokkal. Felnevetett, majd rám nézett. Amikor tekintetünk találkozik, nem tudok uralkodni magamon, elmosolyodok. Vagyis de, ha nem tudnék uralkodni magamon, már rég megcsókoltam volna. Szemeit fürkésztem, aztán ajkaira pillantottam. Ebben a pillanatban viszont mindketten éreztük, ahogy az ágy megmozdult kicsit. Egyszerre fordultunk oda, és mivel meglehetősen közel voltunk egymáshoz, ismét sikerült megfejelnünk egymást.
-Ilyen nincs. - nevetett Emily
-Kezdtem azt hinni, hogy direkt csinálod. - ironizáltam
-Szerinted, ha fájdalmat akarnék okozni neked, okoznék magamnak is? 
-Van benne valami. - adtam igazat neki
Mint az kiderült, Jeremy forgolódott, viszont még nem ébredt fel. Végig nézegettük a képeket, amiken meglehetősen jól szórakoztunk. Én viszont mindeközben nem tudtam, csak azon kattogni, hogy Emily mit keresett a sátorozáson. Mármint igen, elméletileg Kevin és az apja ismerik egymást, de ennyi? Ennyi elég hozzá? Nem tudom, nekem valahogy sántít a sztori. Ez a sátorozás elméletileg Kevin tanítványainak szólt, amit hangsúlyozott is. Nem értem, miért hívta volna meg egy régi barátja lányát. Félre ne értsetek, én örültem a legjobban annak, hogy Emily is ott volt, de ez valahogy még sem igaz szerintem. Meglehet, hogy ő is Kevin tanítványa. Nem, nem, az lehetetlen. Hisz ő lány. Mármint, oké, Jessica is az, de Emilyből nem nézném ki. Tény, hogy elég flegma, de ez nem elég hozzá. Nem tűnik olyannak. De mi van, ha mégis? Miért hazudott volna? Nem értem az egészet.
Míg nézegettük a képeket, egyre mélyebben elgondolkodtam ezen és egyre világosabbá vált. Már kezdtem egyre biztosabb lenni benne, hogy ő is Kevin tanítványa.
Ahogy az utolsó képet is kellően kinevette, nem bírtam tovább. Nem tudtam visszafogni magam, egyszerűen kicsúszott a számon az, amire épp gondoltam.
-Tudom, hogy te is boxolsz. 

Ha már elértél eddig, először is köszönöm, hogy elolvastad és, hogy itt vagy. Remélem kifejted a véleményed erről a részről és őszintén válaszolsz erre a két kérdésre:
1.: Mit változtatnál a sztoriban?
2.: Mit gondolsz rólam, mint író?