08.fejezet - Üdv újra, London!

Sziasztok, drága olvasóim! Örülök, hogy az előző részhez ennyien írtatok. Nagyon remélem, hogy minimum ennyi kommentet kapok majd ehhez is. Nem akarok semmit elszólni előre, de azt hiszem kijelenthetem, hogy a Harry-Emily páros, majd úgy körülbelül a tizedik fejezettől kap nagyobb figyelmet. Tény, hogy eddig is ők voltak a főszereplők, de onnantól kicsit kedvetekre valóbb részleteket olvashattok. Legalábbis nagyon remélem, hogy tetszenek majd. Nem is pofázok tovább, csak még annyit, hogy, ha balra pillantotok, láthattok egy szavazást, amiben tudathatjátok velem, eddig melyik rész tetszett a legjobban. Jó olvasást!:)

Thea*

-Köszönöm. - hálálkodtam - Akkor azt hiszem még a héten visszautazok.
-Miért nem holnap? Félre ne érts, nem zavarsz, csak..
-Azért még körbe szeretném járni a várost, és amint mondtam, kicsit jó kiszabadulni Londonból. - magyarázkodtam - Egyébként hogy hívják az edzőt? Nem akarok úgy odakerülni, hogy nem is tudok róla semmit.
-Kevin Peterson.
-Az a Kevin Peterson? - döbbentem le, majd mosoly húzódott arcomra - Az a Kevin Peterson, aki három világbajnokságot nyert? Komolyan?
-Igen, komolyan. - mondta nevetve - Nyugi kislány.
-Uramisten!
-Azért, ha találkozol vele ne sikítozz és ne ugorj a nyakába, oké? Nem akarom, hogy hibbantnak higgye a tanítványaimat.
-Jó, bocsi, csak el sem hiszem. Kevin Petersontól tanulhatok, te jó ég! 

Harry*

Az agyam akaratom ellenére is mindig Emilyn kattog. Azon, hogy hol lehet, mit csinálhat, vagy épp mire gondol. Ebben viszont valaki vagy valami mindig megzavar. Jelen esetben a telefon csörgése zökkentett ki elmélyülésemből, amin rég nem látott edzőm nevét véltem felfedezni.
-Szia, Harold. - köszönt bele jó kedvűen Kevin
-Rólad is hallani? Mi újság? 
-Semmi, csak gondoltam szólok, hogy hamarosan találkozunk. - jelentette ki 
-Hamarosan? De hát Rioban vagy, ember. - fakadtam ki - Vagy rosszul tudom?
-Nem sokáig. - nem láttam ugyan, de hangján érződött, hogy hatalmas mosolya belepi arcát - Holnap költözök Londonba.
-Ne szórakozz már. - döbbentem le 
-Szoktam én olyat?
-Komolyan? - kérdeztem boldogan
-Komolyan. - mondta nevetve - Megvettem egy régi haverom edzőtermét, meg a lakását, úgyhogy jöhetsz, amikor kedved tartja.
-Úgy lesz, holnap beugrok.
-Remek, tudod, Redrose..
-A Starbuckstól nem messze. - mondtam szemforgatás közben - Igen, tudom.
-Reméltem is, hogy tudod még. Mennem kell a géphez, úgyhogy leteszem. Vigyázz magadra, cimbora.
-Te is, haver.
Azzal fogtam és elsőnek nyomtam ki a telefont. Jól esett, hogy felhívott, rég nem beszéltünk, vagy találkoztunk. Rám férne már egy kiadós edzés. Közel egy hete marjuk egymást Louissal. Nem tudom, hogy mi baja van Emilyvel. Eddig olyan őrült és kedves volt mindenkivel. Ez nem az a Louis, akit megismertem. Mintha oka lenne rá, hogy még csak meg se próbálja kedvelni őt. Ezzel kapcsolatban rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem, amikre válaszokat keresek. A legfontosabb az, hogy mi rosszat tett Emily? Louis miért nem mondja el, ha tud valamit? Lehet, hogy ismerik egymást? Emily miért olyan tartózkodó és titokzatos. Tudja, hogy Louis a barátom és azért nem nyit felém, mert nem szeretne találkozni vele? Eddig se sok mindent értettem, de most már tényleg semmivel sem vagyok tisztában.
-Ki hívott? - ült le mellém Niall
-Kevin. - válaszoltam késve
-Peterson? - döbbent le, mire aprót bólintottam - Mi van vele?
-Holnap költözik Londonba, úgyhogy próba után leugrok a terembe kicsit. 
-Komolyan? - illetődött meg - Veled megyek.
-Ahogy érzed. - egyeztem bele
-Van hír Emilyről? - érdeklődött
-Nincs. - sóhajtottam nagyot 

Thea* 

Mivel ki sem pakoltam a bőröndből, csak a szükséges dolgokat, nem tartott sokáig vissza is juttatni őket. Őszintén szólva nem voltam még teljesen kész arra, hogy visszamenjek Londonba, de Patrick szerint muszáj. Felhívta Kevint, hogy számíthat arra, hogy engem is a szárnyai alá kell vennie, de még így is kétséges, hogy sikerül. Patrick szerint minél előbb találkozok vele, annál valószínűbb, hogy átveszi az edzést tőle. Ha nem sikerül, Glasgowba költözöm, Patrickhez.
Összepakoltam, majd lementem a nappaliban elmélkedő Patrickhez.
-Összecuccoltál? - fordult felém
-Igen. - sóhajtottam nagyot
-Felhívtam Kevint. Azt mondta még nincsenek túl sokan, és mivel megbízik abban, hogy rendesen tanítottalak, szívesen lesz az edződ.
-Ouuh, komolyan? - hitetlenkedtem levakarhatatlan mosollyal az arcomon - Köszönöm.
-Viszont. - emelte felém mutató ujját, nehogy korán örülni kezdjek - Ez nem azt jelenti, hogy túl jelentkezés esetén nem fog kiejteni. Még a héten elviszi a jelentkezőket egy közös sátrazásra. Ha elmész vele és megbarátkoztok, nyert ügyed van, és semmiképp nem hagyja majd, hogy feladd.
-Hány napos?
-Azt hiszem négy nap három éjszaka, de még biztos elmondja majd a részleteket. - mondta bizonytalanul
-Rendben. - mondtam széles mosollyal - Már alig várom.
-Látom. - nevetett - Ha megkérhetlek, ne hozz rám szégyent és ne ugorj a nyakába, amikor meglátod.
-Nem fogok. - öltöttem rá nyelvet - Megyek lezuhanyzok és alszok, holnap a legelső géppel megyek. Jó éjt, és sok sikert az új teremhez.
-Jó éjt, kislány és köszi.
Felszaladtam, majd a bőröndömből előszedtem a pizsamának szánt ruhadarabokat. Berohantam a fürdőbe, majd pillanatok alatt lezuhanyoztam és felöltöztem. Miután a fogaimat is alaposan átmostam, olyan széles mosollyal feküdtem be az ágyba, amilyet már évek óta nem látott rajtam senki.

Reggel, már a fél kilences gépen aludtam, mivel este nem sokat sikerült. Még mindig nem hiszem el, hogy Kevin Peterson lesz az edzőm, elképesztő. Miután haza értem ledőltem kicsit pihenni, de ez a túlzott izgatottságomnak köszönhetően alig volt fél óra. Elkészültem, majd nagy örömmel indultam el az edzőterembe, amit immáron Kevin birtokol.

Eddig is vártam, hogy a tilalmamnak vége legyen, de most ölni tudnék érte, hogy beállhassak és megmutassam mit tudok. Remélem a kisebb balhéim ellenére ugyanúgy elvállal majd.

Ahogy beléptem az ajtón, arcomra széles mosoly húzódott. Volt bent három srác és egy lány. A lány és a szőke fiú velem egyidős lehetett, a másik három már túl volt a második tizedén is, legalábbis, ami a kinézetüket illeti. Mindannyian vártak, egyértelműen arra, hogy Kevin felbukkanjon. Én nem tudtam  két teljes percig egy helyben maradni. Fel-alá járkáltam, így azt hiszem érthető, hogy a jelenlévők kicsit bolondak tituláltak. Bár jelenleg ez izgatott a legkevésbé. Alig fértem a bőrömbe. Igaz, nem Kevin a legsikeresebb a szakmában, de az, hogy nem egy világbajnokságot nyert, eszméletlen. Nem könnyű kijutni sem, nemhogy még bajnoki címmel hazatérni. Ráadásul háromszor.
Nem tartott sokáig, míg Kevin megjelent az előtérben. Arcomról lehetetlen volt levakarni a mosolyt.
-Sziasztok. - köszöntött minket - Gyertek, mindenekelőtt körbevezetlek titeket.
Nekem erre nem volt szükségem, hisz minden apró zugát ismertem a helyiségnek. Már csak a sátorozás részleteire voltam kíváncsi. Komolyan mondom, a költözést sem vártam ennyire.
Tekintve, hogy szeptember végét tapossuk, remélhetőleg az idő is kedvező lesz.
-Remek, azt hiszem mindent megmutattam nektek. - csapta össze a tenyerét Kevin - Ha valaki nem tudná, a nevem Kevin Peterson. Ez mostantól a mi edzőtermünk, ti pedig az én tanítványaim vagytok. Érkezési sorrendben jösztök majd az irodámba, hogy válthassak pár szót mindenkivel. Ne aggódjatok, semmi komoly. Akkor kezdjük. Ki volt az első? - nézett körbe rajtunk
Kezét a másik lány emelte lassan, bizonytalanul a levegőbe, majd Kevin utasítására követte őt az irodába. Idegtépő lesz kivárnom az időt, míg bejutok, figyelembe véve, hogy én érkeztem utoljára.

Majdnem háromnegyed órát kellett várnom arra, hogy az utolsó srác is kikecmeregjen és bemehessek. Próbáltam visszafogni magam és nem sikítozni. Csak higgadtan belépdeltem, majd leültem Kevin elé.
-Emily Rose. - mutatkoztam be
-Igen, tudom. - csúszott halvány mosoly arcára
Az aktámat tanulmányozta. Néha felpillantott rám, aztán vissza a papírokra. Egy idő kezdtem magam kicsit kínosan érezni a csend miatt.
-Ígéretes. - mondta biztatóan, majd az asztalra dobta a mappát -Csak sok a rendőrségi ügy. - kulcsolta össze ujjait
-Igen, tudom. - sóhajtottam nagyot - Féltem, hogy emiatt nem vállalsz majd el, de es..
-Ne, ezt ne. - állított le - Csak semmi esküdözés. Nem zavarnak a rendőrségi ügyeid, ugyanis ezzel csak magadnak teszel kárt, pedig szép kis karriert indíthatnál magadnak. Azon leszek, hogy a legjobbá tegyelek, cserébe pedig próbálsz nem bajba keveredni.
-Megegyeztünk. - mondtam széles mosollyal
-Hogy gondoltad az edzéseket?
-Nos, Patrickhez heti négy nap jártam, három órában. De volt, hogy az elején heti három nap, három óra. Nekem teljesen mindegy, csak a hétvégéim legyenek szabadok, mert anyám általában olyankor jön látogatóba. - forgattam a szemem
-Rendben, megoldjuk. - vett kézbe egy tollat - Hétfő, kedd, szerda, délután kettőtől ötig. Megfelel?
-Tökéletes.
-Remek. A sátorozással kapcsolatban csak annyit, hogy holnap indulunk hatkor, innen. Három éjszaka, négy nap. Ha nincs sátrad, nem gond, megoldjuk, majd elalszol valakinél. Elvégre ennek az egésznek az lenne a lényege, hogy kicsi összeszokjunk és megismerjük egymást.
-Oké, mert sátrat nem hiszem, hogy tudnék szerezni.
-Nem leszünk messze, csak a közelben egy fenyő erdőben. Lesz tábortűz, sütögetés, beszélgetés, éneklés és hasonlók. Nagyon remélem, hogy jól fogod érezni magad és nem bánod meg, hogy a tanítványom leszel.
-Azt biztos nem. - mondtam határozottan
Felálltam, elköszöntem, majd boldogan haza indultam. Az első dolgom az volt, hogy összepakoltam holnapra, közben pedig sms-ben értesítettem Patricket arról, hogy minden a legnagyobb rendben ment.

Olyan voltam egész nap, mint egy kis gyerek, akit először visznek vidámparkba. Alig vártam, hogy elindulhassak. Remélem nem egy idiótával kerülök egy sátorba.Kevin mondta, hogy lesznek még páran, akik velünk tartanak, csak tegnap nem értek rá. Kicsit aggasztó, hogy a tíz fős csoportban, mindössze két lány van. Nagyon örülnék neki, ha a másik lány minimum két személyes sátrat hozna és nem kellene az egyik sráccal aludnom. Most viszont komolyan, az sem érdekelne, ha a füvön kellene aludnom.
Lassan elindultam az edzőterem felé, mivel ott találkozunk. Ez a sátrazás épp jókor jön. Esthernek még nem szóltam, hogy már második napja újra Londonban tartózkodom. Így nem lesz feltűnő, hogy ilyen hamar visszajöttem. Elvégre, ha anyám tényleg beteg lenne, biztos, hogy nem mozdulnék mellőle, míg teljesen fel nem épül.Ha csak a sátrazás után hívom fel Esthert, azt hiszi majd, végig Newcastleben voltam. Nem is baj, hogy még pár napig teljes elszigeteltségben leszek a külvilágtól.
Amikor megérkeztem, még csak két srác volt a helyszínen. Gondoltam illő lenne már bemutatkozni, elvégre az elkövetkezendő négy napot együtt fogjuk tölteni.
-Sziasztok. - köszöntem, amikor a közelükbe értem - Emily vagyok. - mutatkoztam be
-Matt Stone. - ismertette velem nevét a szőke srác
-Daniel Harley, de hívj csak Dannek. - mutatkozott be a másik srác is
-Rendben. - bólintottam egy apró mosollyal
Örültem, hogy ezen is túl vagyunk. Lassan megérkeztek a többiek is. Vagyis majdnem mindenki. Pontosabban csak a velem egyidős lány, amint az kiderül, a neve Jessica Nielsen, valamint a harmadik fiú tegnapról, Emett Forbes. Végül Kevin is beért minket, de még mindig várnunk kellett azokra, akik tegnap sem voltak az edzőteremben.
Közel negyed órát ácsorogtunk, mire a távolban megláttunk öt közeledő alakot. Hangosan nevettek, látszólag nem érdekelte őket, hogy többségünk már fél órája őket várja. Aztán amikor közelebb értek, teljesen elvették a kedvem a sátorozástól és minden mástól.
-Thea?