07.fejezet - Újabb hazugság

Sziasztok drágáim! Nos, úgy döntöttem, hogy ettől a fejezettől kezdve, öt naponta hozok új részt. Lehet, hogy, ha jól haladok a részekkel még hamarabb tudom majd, de ez egyenlőre lényegtelen. Az esetleges felmerülő helyesírási hibákért ne haragudjatok, később korrigálom őket, de nagyon sietek, ugyanis zsinórban 2. este az egyik legőrültebb, és legjobb barátnőmnél töltöm az estét. Szóval jó olvasást, ne felejtsetek el pipálni, és kommentelni!(:

Thea*

Szóval vigyázz Glasgow, jövök! 
Felszaladtam az emeletre, majd minden elektromos dolgot kiiktattam. Elintéztem, hogy a távollétem alatt semminek ne legyen baja, feltéve, ha visszajövök. 
Aki utazott már repülőn, tudja, milyen rossz, amikor szoknyában, vagy kényelmetlen nadrágokban üli végig az utat. Épp ezért próbáltam úgy felöltözni, hogy akadálytalanul tudjak majd mozogni, kis helyen is. 

Mivel feltételezem az út nem lesz rövid, muszáj voltam enni valamit. Mielőtt elmosogattam, felhívtam egy taxi szolgálatot, és mindent, amit magammal akartam vinni, kikészítettem a bejárati ajtóhoz. Hogy a gépen el ne felejtsem, a telefonomat még most kikapcsoltam, majd zsebre vágtam. Valószínűleg aludni fogok, de, ha ez mégsem így történne, elővettem a bőröndből a fülhallgatómat, majd azt is a zsebembe raktam.

Tanácstalanul bolyongtam a reptér bejáratánál, és hosszasan elidőzött a tekintetem mindenhol, hátha megtalálom, akit keresek. Úgy körülbelül a negyedik körbevizslatásom után sikerült Patrick türelmetlen arcára akadnom. Megkönnyebbülve húztam magam után a bőröndömet Patrick felé topogva. Felnézett egy pillanatra, körbe bámult, majd tekintete rám tévedt. Először vagy nem akart észre venni, vagy tényleg nem számított arra, hogy jövök, mert azonnal levette rólam a szemét. Aztán pár pillanattal később gondolom tudatosult benne, hogy kit is látott, mert gyorsan felkapta a fejét és rám nézett. Ekkor  halkan elnevettem magam, ő pedig felállt.
-Hogy-hogy itt? - illetődött meg
-Nem kellene itt lennem? - pakoltam le a cuccom
-Nem azért mondom, csak kicsit meglepődtem.
-Azt látom. - nevettem - Nem tudom meddig fogok maradni, attól függ, milyen lesz Glasgow, de szeretnék kicsit elszabadulni innen. - céloztam Londonra
-De ugye tudod, hogy más város ellenére nem állhatsz be edzéseken sem, míg tart a tilalom?
-Igen, tudom, de nm baj. Nekem elég az a tudat, hogy lesz hová visszamennem. - mondtam széles mosollyal
-Ha addig megint le nem csapsz valakit.
-Ezt hogy érted?
-Még egy rendőrségi ügy, és bíróságra viszik a dolgot.
-Mi? - fakadtam ki - Ezt mikor akartad elmondani?
-Ne idegeskedj, csak figyelj oda jobban arra, hogy mit csinálsz.
-Na kössz. - flegmáztam
Legszívesebben most őt is megütöttem volna. Ehelyett viszont csak összefontam a karjaimat, majd levágódtam a székre. Mégis mikor akart nekem erről szólni? Amikor már börtönben ülök? Komolyan, mintha nem tudná, hogy cérnából vannak az idegeim.

-A felszállásig kérünk minden utast, hogy kapcsolják ki mobiltelefonjaikat, és más egyéb elektronikai tárgyat a későbbi gondok elkerülésének érdekében, majd kapcsolják be biztonsági öveiket, hogy megkezdhessük a felszállást. Megértésüket köszönjük. - mondta hosszasan a hangosbemondóból egy nő
Mivel én ezt már megtettem az elindulásom előtt, csak becsatoltam az övem, majd próbáltam kényelmesen elhelyezkedni. Elővettem a fülhallgatóm és a telefonom, hogy minél előbb be tudja kapcsolni. Az ablaknál kaptam helyet, tőlem jobbra egy normálisnak tűnő szerelmes pár foglalt helyt.
-Kedves utasaink! - rikácsolt ismét a bemond - A felszállás komplikáció nélkül megtörtént, öveiket kikapcsolhatják, szabadok mozoghatnak a repülőgépen, valamint elektronikai eszközeiket használatba vehetik. Kellemes utazást.
Amint bele kezdett a telefon visszakapcsolhatós szövegbe, már nyúltam is a gombjáért. Ahogy bekapcsolt, felugrott a kis ablak, ami a nem fogadott hívásokat jelezte. Mivel még nem neveztem át, a képernyőn "Idegen" villogott. Csak kiléptem belőle, majd elgondolkodtam rajta, milyen j is lesz nélküle.
Miután lassan bekapcsolt, a fülhallgatót a neki szánt lyukba helyeztem, a zenetárból pedig elindítottam azokat a dalokat, amiket hallgatni akartam. A fejemet az ablak felé fordítottam, majd, ahogy kibámultam és a nyugtató zenét hallgattam, szépen lassan elaludtam.

Patrick megengedte, hogy vele lakjak,míg úgy nem döntök, hogy végleg ideköltözök. Miután kipakoltam a cuccom, úgy döntöttem kicsit körbe járom a környéket. Mivel az edzőterem a közelben van, Patrick ideadta a kulcsot, hogy megnézhessem. Már alig várom, hogy újra beállhassak.

Harry*

Mivel Emily nem vette fel a telefont, gondoltam ismét meglátogatom. Így legalább személyesen közölhetem vele, mit terveztem holnapra. Na meg persze láthatom is. Gyanítom nem lesz könnyű dolgom, de bízom benne, hogy sikerül rá vennem. Esküszöm, soha életemben nem szenvedtem még meg ennyire egy normális randiért. Megszoktam, hogy minden előzmény nélkül megállok egy lány előtt, majd csak simán elhívom vacsorázni. Ez viszont Emily esetében biztos nem jönne be. Csak azt nem értem, hogy mi a baja. Mások már epekedve várnák, hogy az ágyamba juthassanak. Vele kapcsolatban viszont erre nem is vágyom. Nem akarom ágyba vinni, csak megismerni. Részese lenni minden apró titkának, és az életének. El sem hiszem, hogy ilyeneken gondolkozok. Mikor voltam utoljára ilyen? Kezdem megrémíteni magam.
Emily sokadik csengetésre sem nyitott ajtót, így kis időzés után benéztem az ablakon. Nem sokat láttam, főleg mivel semmi nem világított. Mivel Emily egész jóban van Estherrel, reméltem ő majd tud valami használható infóval szolgálni, így hát felhívtam.
-Szia. - köszönt bele boldogan - Hogy vagy?
-Megvagyok, köszi. Veletek miújság? - kérdeztem mosolyogva
-Nem sok minden. - mondta bizonytalanul - Miért hívsz?
-Nem hívhatlak fel minden hátsó szándék nélkül? - kérdeztem felháborodva
-De, csak nem szoktál. - nevetett
-Igen, igaz. - helyeseltem - Éés, ha már itt tartunk, csak azt akarom megkérdezni, hogy nem találkoztál-e Emilyvel?
-Nem, tegnap óta nem. - mondta kissé aggódó hangon - Miért? Valami baj van?
-Nem, dehogy. Csak ki van kapcsolva és nincs otthon. 
-Megpróbálhatom felhívni, ha gondolod. - ajánlotta fel
-Annak nagyon örülnék, csak ne mond neki, hogy én kerestem.
-Rendben, majd visszahívlak, ha megtudtam valamit.
-Oké, köszi.
Nagyon remélem, hogy Emily legalább neki felveszi a telefont és sikerül megtudnom valamit.

Thea* 

Az edzőterem előtt állva arcomra széles mosolya húzódott. Elővettem a kulcsot a zsebemből, majd bementem. Felkapcsoltam a villanyt és elalélva néztem körbe. El sem hiszem, hogy ezt az egészet nem sokára ismét uralmam alá vehetem. Alaposan körbe jártam a terem minden egyes zugát és mindent átvizslattam. Nézelődésemben telefonom csörgése zavart meg. A kijelzőn Esther neve rajzolódott ki,és kicsit megrémültem. Fogalmam sem volt, hogy felvegyem-e, vagy ne. Aztán eszembe jutott, mit kellene mondanom.
-Szia. - köszöntem bele
-Szia, merre vagy? - támadt le
-Ne haragudj, hogy olyan hirtelen, köszönés nélkül eljöttem, de muszáj volt. Anyám kórházba került és nem hagyhattam magára. - mondtam teljesen bele élve magam
-Uramisten! - mondta ijedezve - Mi történt vele? Rendbe jön?
-Nem komoly, csak kimerült és rosszul lett, de szeretnék mellette maradni.
-Rendben, megértem. Jobbulást neki. Vigyázz magadra.
-Úgy lesz és átadom. Szia. - nyomtam ki a telefont
Nagy kő esett le a szívemről, amikor leraktam a mobilt. Utálok hazudni az embereknek, de már több, mint fél éve ezt csinálom. Ez az apró füllentés már meg sem kottyant, főleg, hogy a mimikámra nem is, csak a hangomra kellett kicsit rájátszanom. Nem sokkal azután, hogy újra belemélyedtem a bámulásba, kaptam egy üzenetet. Értetlenkedve nyitottam meg, majd olvastam végig.
"Hallottam mi történt anyukáddal. Jobbulást neki, te pedig gyere vissza minél előbb!"
Meg sem lepődtem, amikor a küldő nevét olvastam. El sem hiszem, hogy Harry felhívatott Estherrel.
A hitetlenkedő mosolyt, ami kiült az arcomra azonnal letöröltem. Azt sem tudom hogy kerülhetett oda, hisz épp azon gondolkoztam, Harry miért szólt Esthernek, hogy felhívjon. De miért is gondolok egyáltalán rá? Esküszöm kezdek megijedni magamtól.

Harry*

Nem sokkal azután, hogy Esther visszahívott, kicsit megnyugodva írtam egy sms-t Emilynek, miközben haza felé tartottam. Így valószínűleg otthon ragadok, mivel nem hiszem, hogy Emily már ma este visszajönne. Azt sem tudom, hogy ő mennyit tud rólam. Mert az biztos, hogy én a nevén, a számán és a címén kívül szinte semmit nem tudok róla, de abban nem vagyok biztos, hogy tudná, ki is vagyok én pontosan. Viszont ezt egyáltalán nem bánom. Lehet, hogy vannak, akik nem azért szeretnek, mert sztár vagyok, de ebben sem vagyok biztos. Ők tudják, hogy az vagyok és meglehet, hogy ha nem lennék sztár, máshogy viselkednének velem. Azt mondják, hogy azért bírjanak, aki vagyok, de mégis ott van az, hogy ők akkor is tudják, ki vagyok. Emily viszont egyértelműen nem. Hisz nem tudta kikkel élek, nem mondta, azt, hogy tudja ki vagyok, amikor bemutatkoztam. Egyébként is, minden rajongónk tudja, hogy Esther az unokatestvérem, ő viszont erről sem tudott, míg el nem árultam neki.
-Min rágódsz már megint? - ült le mellém Liam
-Semmin.
-Emily? - bökött meg
-Ennyire látszik? - akadtam ki
-Mi történt? - érdeklődött
-Elment az anyjához a kórházba. - tudattam vele
-Mi lett vele? - ijedt meg - Jól van?
-Csak kimerült és rosszul lett, de még ott marad egy ideig.
-Beszéltél vele?
-Azután, hogy nem vette fel a telefont? - kérdeztem hitetlenkedő mosollyal - Nem, Esther felhívta.
-És tudja, hogy te hívattad fel vele?
-Talán. - vontam vállat - Írtam neki, hogy remélem jól van az anyukája és minél előbb visszajön.
-Szerintem jobban örült volna, ha előtte írsz sms-t, és megkérdezed jól van-e, de mindegy. - adott tanácsot - A lényeg még így is az, hogy aggódtál érte.
-Nem csak aggódtam, még most is. Nem tudom miért, de olyan érzésem van, hogy ez nem az igazság. Legalábbis nem a teljes.
-Szóval szerinted hazudik? - húzta fel a szemöldökét
-Nem, nem így értettem, csak..csak..de, igen, szerintem hazudik. - vallottam be
-Mit fogsz tenni?
-Nem tudom. - mondtam tanácstalanul - Lehet megkeresem.

Thea*

Elgondolkoztam, milyen lenne, ha ideköltöznék. Valahogy furcsa lenne. Azon kívül, hogy ez Glasgow és nem London. Olyan más, mint ott. Nem tudom ide akarok-e költözni. Megint előröl kezdeni azt, amit fél éve Londonban. Akkor sem szerettem új lenni, és most sem kellemes érzés. Ha visszamennék Londonba, nem tudom ki lenne az edzőm. Nem biztos, hogy míg tart a tilalmam, találnék másik, Patrickhez hasonló edzőt. Tény, hogy kemény, de ez kell. Ahhoz, hogy elérd, amit akarsz, keménynek kell lenned. Nem hagyhatsz alább az elképzelésednél. Ehhez viszont kell valaki , aki segít. Nekem Patrick rengetege segített, főleg, hogy nem sokkal apu halála után vágtam bele. Segített enyhíteni a gyászt.
Miután kicsodálkoztam magam az új edzőteremben visszamentem Patrickhez. Szép volt a terem, de még sem az, amit megszoktam. Valahogy hiányzott.
-Ki vette meg az edzőtermet Londonban? - érdeklődtem
-Egy régi ismerősöm. Együtt vágtunk bele az edzősködésbe, és most sokkal jobb helye van Londonban, mert több tanítványa lett. Hozzá képest én engedékeny vagyok. - mondta nevetve
-Haragudnál, ha bemennék hozzá egyszer, hogy megnézzem milyen az oktatása? - kérdeztem reménykedve
-Nem, dehogy. Őszintén szólva azt sem hittem, hogy eljössz akár egy napra is.
-Nos, én sem, de itt vagyok.
-És maradsz is?
-Abban nem vagyok biztos. - mondtam határozatlanul - Nem tudom képes lennék-e megint végig csinálni azt, amit fél éve elkezdtem Londonban. Akkor is szar volt új városhoz és új emberekhez szokni, és ez itt sem változna
-Ez igaz. - helyeselte a felvetésem - Azt csinálsz, amit akarsz. - vont vállat - Hidd el, nem haragszom, ha új edződ lesz, én itt akkor is szívesen látlak, de megértem, ha visszamész Londonba.
-Köszönöm. - hálálkodtam - Akkor azt hiszem még a héten visszautazok.