03.fejezet - Álarcos bál

HelloMindenki! Örülök, hogy a 2.fejezetre már több komment érkezett, remélem ehhez is minimum ennyi fog. A türelmetlenkedőknek szólok, hogy a következő rész elején kiderül, hogy kivel is találkozott Emily a börtönben. Ez a rész azért érkezett majdnem két órával előbb, mert holnap háromkor kelek és szeretnék pihenni. Szóval minden jelenlévőnek jó olvasást!:)

-Igazad van, mindegy. Térjünk a lényegre. - mondta idegesen - Sikerült eladni a termet.
-Mi? Ilyen hamar? - döbbentem le
-Igen. Voltak már akkor is jelentkezők és úgy tűnik vártak rá.
-Oké, pontosan mióta is hirdeted? - szakítottam félbe
-Úgy három hete. - mondta bizonytalanul
-És nekem csak ma mondtad el? - rohantam le
-Van ennél rosszabb is.
-Ennél? Ennél rosszabb? Mi az? Anya megint látogatóba jön?
-Nem, dehogy. - nyugtatott meg - Nem versenyezhetsz.
-Mi? Meddig? Miért?  hánytam a kérdéseket
-A következő öt mérkőzést és az edzéseket is ki kell hagynod. Ami terem hiányában így is úgy is megtörtént volna. 
-Öt meccs? Az rengeteg. Csak azért, mert egyszer, gyengén megütöttem valakit? - dühöngtem
-Emily, a srác orra eltört. - nézett rám rosszallóan - És te is tudod, hogy ez nem az első és nem is az utolsó eset volt. Addig kösd le magad valamivel. Olvass könyvet, vagy járj társaságba.
-Kösz. - ironizáltam
Dühösen haza mentem, majd lehasaltam az ágyamra. A kezembe vettem a párnát, majd az arcomat bele nyomva torkom szakadtából ordítottam. 
Csessze meg minden, hogy így alakult. Mi a fenéhez fogok kezdeni? Nem hiszem el, hogy edzésre sem járhatok. Ez akkora kitolás. Patrick rettenetesen megkönnyítette a dolgomat. Olvassak könyvet, mi? Mintha nem tudná, milyen kapcsolatban állok a nem létező könyveimmel. Társasági élet? Mióta idejöttem, rajta kívül maximum pár eladóval társalogtam, az árukról. Még az is jobb lenne, ha anyám látogatóba jönne. Na jó, nem, annál semmi sem rosszabb. Nem akarom azt hallgatni az itt töltött ideje alatt, hogy milyen rosszul döntöttem, amikor elköltöztem. De nem tehettem mást, és nem hibáztatom, hogy ezt mindig elkárálja, hisz nem tudja a pontos okát annak, amiért eljöttem. 
De mihez fogok kezdeni? Az itthon folytatott edzések alig lesznek naponta négy órásak. Mit csináljak a maradék időben? Nem aludhatok egész nap. Megfogok bolondulni itthon. 
Felültem, majd éreztem, ahogy a farzsebemben pihenő mobilom kicsit rossz helyen van. Hogy megelőzzem a bajt, megemelkedtem és kihúztam a zsebemben lévő telefont. Ezzel egyidejűleg egy papír is kicsúszott. Pontosabban egy névjegykártya. Ez kicsit elgondolkoztatott az álarcos bállal kapcsolatban, de azonnal elhesegettem az ötletet. A kártyát ledobtam az éjjeli szekrényemre, majd lementem a konyhába. Csináltam magamnak egy kávét és leültem a TV elé. Kortyoltam az italom, miközben gondolkodtam. Ez a legrosszabb az egészben. Nem tudom magam lekötni. Nincs senkim, és még csak hobbim se. Oké, hogy magamtól edzek itthon, de nem vesz el, csak napi négy órát a dolog. Az alvás alig tízet, és a maradék tízben mit kezdjek magammal? Oh, mi a fenéért hagytam, hogy az a gyökér, akit megütöttem, így feldühítsen?
A kezemben szorongattam a telefont, és megnyitottam a névjegyzéket. Kicsit kísértésbe estem ugyan, amikor megláttam az "Idegen" telefonszámát. Majdnem felhívtam, de elhesegettem ezt a szörnyű ötletet. Ledobtam a telefont magam mellé, majd felmentem a szobámba. Visszafelé már az Esthertől kapott névjegykártyával jöttem. Hosszasan elidőztem, mielőtt elmentettem, de megtettem.Végül pedig arra is rászántam magam, hogy felhívjam őt.
-Igen? - szólt bele bizonytalanul
-Szia, Esther, Emily vagyok. - mutatkoztam be
-Oh, szia. - köszönt boldogan -  Hogy vagy?
-Nem túl jól, de nem ezért hívlak. - tereltem a témát - Áll még a meghívás a bálra?
-Persze. - mondta felháborodva-Jössz?
-Talán. - mondtam határozatlanul- Mikor lesz?
-Szombaton hattól, a múzeumban. - világosított fel
-Rendben, majd talán összefutunk. Köszi, szia. - nyomtam rá a telefont
Arcomat a kezembe temetve ültem a kanapén, és rájöttem, mekkora hülyeséget csináltam. Felhívtam Esthert, aki mindenbizonnyal elmentette a számomat, így esélyt adtam neki arra, hogy később felhívjon. Ráadásul elég valószínű, hogy így majd abban fog reménykedni, hogy megyek a bálra. Végülis lehet el kellene mennem körülnézni. Ha nem veszem le az álarcot, Esther talán nem ismer fel. Nagyon remélem, hogy így lesz. Nem akarok közel kerülni senkihez. Ha kiderül, hogy ki vagyok, és rájönnek, ki az apám, azt is megtudják, hogy pontosan mi elől is menekültem ide. Ezt viszont nem hagyhatom. Ahogy azt sem engedhetem, hogy életem legnagyobb baklövése megkeserítse a az új életemet.

Igen, megtörtént. Végül rászántam magam és eljöttem a bálba. Estherrel még nem volt alkalmam találkozni és szeretném magam ehhez tartani. Az elmúlt napok nagy részét edzéssel, futással és alvással töltöttem. Jól esett, hisz ez a legmegfelelőbb módja annak, hogy levezessem a feszültséget és lenyugodjak. Az pedig, hogy eljöttem ide, remélem nem a megbánt dolgok közé fog tartozni. Nem számítok semmi különlegesre, csak szeretnék kicsit kikapcsolódni és nem otthon zsörtölődni. Ez pedig remélhetőleg sikerülni fog anélkül, hogy bárki is felismerne. Bár, nem sok ismerősöm van a környéken, ez inkább csak Estherre vonatkozott. Nagyon kedves, és Jeremyt is kedvelem, mert rettentő aranyos, de ez hiba. Óriási hiba, hogy a kelleténél több időt töltöttem velük.
-Szia. - lépett mellém egy srác
-Szia. - köszöntem vissza
Tettem pár lépést az ellenkező irányba, de a tervem nem jött össze. Mindössze egy nagyobb lépéssel már ugyanolyan közel állt hozzám, mint az előbb.
-Segíthetek valamiben? - kérdeztem kicsit türelmetlenül
-Ami azt illeti, igen. Nincs partnerem és abban reménykedtem, hogy kisegítenél egy kedves idegent.
-Ahogy mondtad, idegen vagy, szóval azt hiszem tudod, mi a válaszom. - léptem tovább
Átsétáltam az asztal másik oldalára, majd kerestem valami ínyemre való édességet. Végül sósat juttattam a szervezetembe, amitől kissé szomjas lettem. A punccsal, amit kiöntöttem magamnak, ki akartam menni levegőzni. Ez viszont rosszul sült el, amikor egy fordulás következtében valakire szépen rá öntöttem a poharam tartalmát.
-Ouh, Uramisten! Annyira sajnálom. - szavatkoztam
A srác csak dühösen rám nézett, majd a mosdóba ment. Tudtam, hogy nem kellene itt lennem. 
Ahogy azt a történtek előtt terveztem, kimentem a levegőre. Ez az ütközet csak még nagyobb indok volt arra, hogy lelépjek.
Kimentem a lépcsőre, majd neki dőltem egy oszlopnak. Gondolkodtam rajta, hogy eltűnök, de, ha már ennyit szenvedtem a kinézetemmel, maradok még egy kicsit. A srác remélhetőleg nem tudta leszűrni a maszk mögül, hogy ki volt az a szerencsétlen, aki leöntötte. Nehezen tudtam magam rávenni, de végül megint a múzeumban kötöttem ki.
-Jól látok? - hallottam meg egy ismerős hangot - Emily? Tényleg te vagy az?
-Fenébe. - zsörtölődtem magamban, majd megfordultam - Esther! - mondtam széles műmosollyal
Esther boldogan megölelt, majd a karomat fogva végigmért. 
-Elképesztően nézel ki. - dicsérgetett 
-Köszönöm. - hálálkodtam - Te is csinos vagy.
-Figyelj, van egy óriási kérésem. Holnap be kell mennem leltározni, de megígértem Jeremynek, hogy elviszem a vidámparkba. Arra gondoltam, hogy esetleg ne..
-Esther, ne folytasd. - állítottam le - Elviszem.
-Tényleg? - döbbent le - Komolyan megtennéd?
Kicsit elbizonytalanodtam a kérdések hallatán, de tudtam, ebből már nem mászhatok ki. Nagyon remélem, hogy nem fogom megbánni, ha kicsit közelebb engedem magamhoz őket, mint másokat.
-Igen, komolyan. - nyugtattam meg
-Köszönöm. - hálálkodott
-Ez a legkevesebb, a vacsora után. Tényleg nagyon röstellem, hogy el kellett rohannom. - sajnálkoztam
-Rá se ránts. - legyintett - Ismersz innen valakit?
-Rajtad kívül? - néztem körbe - Nem, senkit.
-Akkor ezen gyorsan változtatunk. - mondta sietősen
-Oh, nem, Esther. Erre semmi szükség. - ellenkeztem
-Dehogynem. Meg kell ismerned a barátaimat. - erősködött
-Esther, még téged sem ismerlek igazán. - mondtam hitetlenkedő mosollyal
-Igazad van. - mondta kis gondolkozás után
A kezemet fogva leültetett az egyik asztalhoz. Mindkettőnknek töltött pezsgőt, majd helyet foglalt velem szemben.
-Rendben, kezdem én. - mondta határozottan - A teljes nevem Esther Marie Goodwin és huszonhat éves vagyok. Tizennyolc évesen teherbe estem Jeremyvel, ezért a szüleim javaslatára egybekeltem az apjával. Alig egy év múlva elváltunk, szóval gyakorlatilag apa nélkül nőtt fel. Azért költöztem Londonba, mert itt senkit sem ismertem. Új életre vágyam rokonok és mutogató emberek nélkül. Tudod milyenek a pletykával kapcsolatban. Ha megtudják, hogy tini anyuka vagyok, és a férjem elhagyott, rögtön ujjal mutogatnak. - mondta hitetlenkedve 
Kicsit ledöbbentem a sztori hallatán. Azt hittem Esther férje valami üzleti úton van távol, munka ügyben. Azt viszont, hogy ismerősök nélküli életre vágyott, teljesen megértem. 
-Nos, én az érettségivel bezárólag költöztem ide, Newcastleből, alig fél éve. Anyám havonta jön látogatóba. - forgattam a szemem 
-Nem örülsz neki? - nevetett
-Anyámtól az éves látogatás is sok lenne.
-Mi történt köztetek? - érdeklődött
-Sokat veszekedtünk, mert mindig olyannak akart nevelni, amilyennek ő, vagy mások látni szerettek volna. Sosem érdekelte a véleményem. - vontam vállat - Nagyon szeretem őt, de sosem örültem még semminek annyira, mint ennek a költözésnek.
-És boldogulsz egyedül?
-Igen, meglepően jól. - mondtam kicsit meghökkenve - Én is féltem eleinte, főleg attól, hogy egyedül vagyok egy nagy városban, de szerencsére hamar túl tettem magam rajta.
-De jó neked. - fújtatott nagyot - Én még hat év után sem szoktam meg teljesen ezt a várost. Jeremy viszont imád itt élni. - mondta mosolyogva
-Én is szeretem ezt a várost. Az időjárás néha nem a legkedvezőbb, de az emberek és a közvetlenségük kárpótolja a dolgot. Tényleg, mikor menjek holnap Jeremyért? - váltottam témát
-Majd felhívlak, mert ma este a barátjánál alszik és nem tudom mikor lesz kedve haza ténferegni. 
-Rendben. - mondtam mosolyogva - Egyébként szereted ezt a munkát?
-Kifejezetten. Kis korom óta arra vágytam, hogy divattervező legyek. Még nem vagyok az, de jó úton haladok felé. - mondta beleéléssel - Rengeteg füzetem van 14-15 éves koromból, amiket ruhákkal rajzoltam tele.
-Elnézést. - szakított minket félbe egy srác
Pontosabban az a srác, aki partnerének szeretett volna. Csak szemet forgattam és hagytam, hogy folytassa.
-Nem bánnád, ha elrabolnám egy táncra? - nézett Estherre
-Csak nyugodtan. - legyintett Esther széles mosollyal
-Köszi, de nincs kedvem. - utasítottam vissza, amikor kezet nyújtott
Ekkor éreztem, ahogy Esther cipőjének orra találkozik a sípcsontommal. Rosszallóan rá néztem, mire ő eltátogta, hogy "Menj már!". Életemben nem sóhajtottam még akkorát, mint abban a pillanatban. Felálltam, majd pár lépéssel messzebb vonultam. Épp, hogy megfordultam volna az eddig mögöttem sétáló sráchoz, már előttem is termett. Jobb kezét határozottan a derekamra vezette, majd csípőjét szorosan az enyémnek nyomta, szabad kezével pedig megfogta az enyémet és vállmagasságban a levegőbe emelte.
-Nem hívtál. - mondta pár pillanatnyi szótlanság után
-Mi van? - értetlenkedtem
-Tényleg nem ismersz meg?
-Kellene? - húztam fel a szemöldököm
-Ha én felismertelek a hajad alapján, neked is fel kellene. - mondta hisztérikusan
-Akkor valószínűleg összekevertél valakivel.
-Emily Rose. - mondta magabiztosan
-Honnan tudod a nevem? - léptem egy aprót hátra
-Sok előny származik abból, ha az ügyvéded kihoz valakit.
A mosolya. Felismertem. El sem hiszem, hogy megint találkoztunk. Abban reménykedtem, hogy soha többé nem látom viszont. 
-Mit akarsz?